Surányi András és Kalmus Felicián a csütörtöki Intermezzoban
Surányi András filmrendező, egyetemi oktató, író lesz a mai Intermezzo vendége Öt nagyjátékfilm, számos dokumentumfilm, televíziós és rádiós produkciók, nagyszámú koprodukciós film jelzi szakmai aktivitását. Munkái számos nemzetközi fesztiválon arattak sikert. 2010 óta habilitált doktor. 1982-ben jelent meg Aranycsapat című dokumentumkönyve, 2020-ban pedig a Kaddis a megszületett gyermekekért című regénye. 2024 októberében A világ közepe […]
Családi nap a Mórával és Valentin-napi Gála a szerdai Intermezzoban
Családi nap a Mórával jövő szombaton! A Móra Kiadó könyvei 75 éve részei a családi mindennapoknak. Ezt a szép jubileumot pedig szeretnék a legfontosabbakkal, kis és nagy olvasóikkal is együtt ünnepelni. Az esemény jövő szombaton (február 22-én ) lesz a 6SZÍN-ben, ahol délelőtt fél tíztől kora délutánig várják az érdeklődőket olyan színes programokkal, amelyekkel a […]
A fiú, aki mindent el akart mesélni könyv a keddi Intermezzoban
A fiú, aki mindent el akart mesélni A magyar széppróza napja alkalmából mutatkozik be a gyerekeknek szóló Jókai életrajzi kötet. Jókai Mór születésnapján, február 18-án ünnepeljük a magyar széppróza napját. Az író születésének 200. évfordulójára a 75 éves Móra Kiadó egy különleges kiadvánnyal készül: a közkedvelt Naphegy életrajzi sorozat újabb részében Kiss A. Kriszta beszéli […]
95 éve született Petrovics Emil és Szakcsi Jr. Trió koncert a hétfői Intermezzoban
95 éve született Petrovics Emil A második világháború utáni magyar zeneszerzés egyik legmarkánsabb egyénisége 1930. február 9. Nagybecskereken (ma Szerbia) látta meg a napvilágot. Emlékét a Petrovics Emil Énekverseny is őrzi, melynek alapítója Bátori Éva operaénekes. Az eseményt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának szervezésében immár évek óta megrendezik. Idén áprilisban újra szóhoz jutnak a tehetségek. […]
Kelet-Nyugati Alkotóműhely és Kuba varázsa az Erkel Színházban a pénteki Intermezzoban
Újabb Hosszú Hétvégére készül a Kelet-Nyugati Alkotóműhely A Kelet-Nyugati Alkotóműhely (röviden KeNyA) egy olyan formáció, amely nemzetünk kulturális sokoldalúságát, összetettségét igyekszik kiaknázni és a művészet világában érvényesíteni. Évente két alkalommal összművészeti fesztivált rendeznek Hosszú Hétvége címmel. Céljuk, hogy lehetőséget biztosítsanak bármely művészeti ág alkotóinak művészetük kibontakoztatásár. A következő eseményt idén tavasszal hetedik alkalommal szeretnék megvalósítani, […]
Anima Musicae Kamarazenekar koncert a csütörtöki Intermezzoban
Második eseményével folytatódik a Grandioso-sorozat Az Anima Musicae Kamarazenekar jövő csütörtökön lép fel a Zeneakadémia Nagytermében. A Grandioso-sorozat lényege, hogy a zenekar világhírű szólista-párosokat hoz el minden alkalommal. Most a moszkvai születésű brit hegedűművész Alexander Sitkovetsky, valamint az ukrán brácsaművész Maxim Rysanov érekezik. Impresszió rovat vendége G. Horváth László, az Anima Musicae Kamarazenekar művészeti vezetője.
Páciens-kommunikáció és betegedukáció konferencia és MentesFeszt a szerdai Intermezzobn
Páciens-kommunikáció és betegedukáció konferencia Budapesten Két hét múlva csütörtökön (február 20.) első alkalommal kerül sor a konferenciára a budapesti Hotel Mercure-ban. A cél, hogy a köz- és magánfinanszírozott egészségügyben dolgozó szakdolgozókat, kommunikációs és marketinges munkatársakat, a tájékoztatásban elhivatottakat, érdeklődő orvosokat, vezetőket gyakorlatias előadásokkal segítsék munkájukban. Lesz szó az egészségértésről, azaz hogy mit tudnak, mit értenek […]
PLACCC Téli Fesztivál és Liber Endre a keddi Intermezzoban
Somló Dávid és a Glissando a PLACCC Fesztivál téli kiadásában! Köztéri művészetre gondolva, ritkán jutnak eszünkbe a téli hónapok. Mégis egyre több művész kutatja a szabadtéri alkotás lehetőségeit a téli időszakban is. Az idén első alkalommal megrendezett PLACCC Winter Edition kererében négy magyar művész és alkotócsapat projektje mutatkozik be, amelyek a hideg testi-lelki megélése, a […]
Ha lenne valakim előadás és a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje a hétfői Intermezzoban
Ha lenne valakim Neil LaBute darabja februárban és márciusban is műsoron lesz a 6Színben. Egy fiú és egy lány megtetszenek egymásnak egy buliban, utána késő éjjel felmennek a lány lakására. A lehető legegyszerűbb kezdése ez egy történetnek, sokszor láttuk, sokunkkal megtörtént. Azt mondhatnánk rá: így szokott ez lenni. Az ember életének legizgalmasabb, legszebb, örök életre […]
Véletlenül írtam egy könyvet és Költözik a CiciKrisztus a pénteki Intermezzoban
Véletlenül írtam egy könyvet Januárban került a mozikba az új ifjúsági film, ami a jövő hétfőn kezdődő 44. Magyar Filmszemle versenyprogramjábán is szerepel, azaz látható lesz a Corvin Moziban is! Az Intemezzo mai vendégei Lakos Nóra rendező, és a főszereplő Demeter Villő lesznek. Nina (Demeter Villő) még csak 12 éves, de már tudja, hogy író […]
