MÁTÓL A MOZIKBAN A NYUGATI NYARALÁS!
A Nagykarácsony című film rendezőinek új krimi vígjátékát már vetítik a hazai mozik. A Lévai Balázs, Tiszeker Dániel rendezőpáros a mostanában újra menőnek számító ’80-as évekbe visznek vissza minket. A történet főhőse Maurer Gyuri ügyes, veszprémi autószerelő, aki mindent meg tud oldani – még a pártvezetők Ladáit is ő szereli. Családja a francia Riviéra lázában […]
ÉJSZAKAI VEZETÉSEKRE IS VÁRJÁK AZ ÉRDEKLŐDŐKET A BUDAKESZI VADASPARKBAN
A látogatók péntekenként szakvezető kíséretében bepillantást nyerhetnek a Vadaspark záróra utáni életébe. Az itt lakó állatok némelyike éjszakai életmódot folytat, így mikor a nap lenyugszik, ők akkor kezdik – vagy épp folytatják – a szokásos napi rutint: esznek, játszanak, vadásznak, vagy éppen aktív társadalmi életet élnek. Bárki részt vehet az éjszakai túrákon, aki nem fél […]
RENDKÍVÜL SIKERES NYARAT TUDHAT MAGA MÖGÖTT A BUDAPEST RAGTIME BAND!
A zenekar több mint négy évtized után is ugyanazzal a lelkesedéssel és elánnal játssza a ragtime-ot, és nem is tervezik, hogy lassítanának. Ebben a szezonban többek között felléptek a Zempléni Fesztiválon, Kassán, a Tisza-tavi fesztiválon, a Siófoki New Orleans Jazz Fesztiválon és az Orzy-tó partján is, a nyári Orczy Summer Chill-en is. A közelmúltban egy […]
BUDAPESTRŐL LOS ANGELESBE LISZT ZENÉJÉVEL
A Los Angeles Nemzetközi Liszt Verseny harmadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét vasárnap, amelynek teljes bevétele a novemberben megrendezendő Los Angeles-i verseny magyar indulóinak részvételi és utazási költségeit fedezi. A Liszt Jótékonysági Gálaest megalkotója Polgár Éva zongoraművész és művésztársai olyan páratlan estére invitálják a közönséget, amelyben a zene élvezete mellett a kultúra támogatására is van […]
SZABÓ ATTILA 60 ÉVES PÁLYAFUTÁSÁT ÜNNEPELHETJÜK VASÁRNAP
A nemzetközi hírű hegedűművész aranyjubileumi koncertjére várják a közönséget Pestújhelyen Szabó Attila hegedűművész, a Szabó Quartett alapítója, a klagenfurti Opera volt koncertmestere ad koncertet vasárnap a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Templomban. Az aranyjubileumi koncerten a hegedűművész mellett fellép a Szabó Quartett, valamint Megyesi Schwartz Lúcia mezzoszoprán és Szabó István basszbariton operaénekesek. Szabó Attila 60 éve […]
PETŐFI VERSEKET AD ELŐ FERENCZI GYÖRGY ÉS A RACKAJAM A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN
Ferenczi György és a Rackajam Petőfi-albuma csendül fel a Fiumei úti sírkertben a Kulturális Örökség Napjai keretében szombaton. A Nemzeti Örökség Intézete a korábbi évekhez hasonlóan tematikus sétákkal, kisbuszos túrákkal és a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódó koncerttel készül a jeles nap alkalmából. A séták már délután kettőkor elindulnak. A Halhatatlan művészet – Szobrászok és szobrok című sétán megismerhetők a […]
VASZARY – AZ ISMERETLEN ISMERŐS
A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása szerdán nyílik. A hazai képzőművészet egyik jelentős mestere, a rendkívül változatos stílusokban alkotó Vaszary János kiállításán bemutatott mintegy 70 műből 24 mindeddig teljesen ismeretlen volt mind a szakma, mind a közönség számára. A tárlaton látható festmények a teljes életmű szinte minden korszakát képviselik: a korai impresszionisztikus időszaktól az […]
CHAPLINTŐL PÓKEMBERIG – FILMANATÓMIA KÖNYVBEN ÉS AZ ART+ CINEMÁBAN CSÜTÖRTÖKÖN
Megjelent a Filmanatómia-sorozat nyolcadik kötete. A Chaplintől Pókemberig – Filmműfajok társadalomtörténete olyan népszerű műfajokat tárgyal, mint a vígjáték, a sci-fi, a fantasy, az akciófilm, a katasztrófafilm, a kalandfilm, a háborús film, és a képregényfilm. A filmvetítésekkel egybekötött rendhagyó könyvbemutatóra a szerző jelenlétében és közreműködésével, csütörtökön 17 órai kezdettel kerül sor az Art+ Cinemában. Jelen […]
ÚJ TERÁPIÁK A MIGRÉN KEZELÉSÉBEN!
Forradalmi újítások a migrén kezelésében…. A Migrénről beszélgetett az Intermezzo Otthonról Hoztam rovatában Dr. Tóth Adrián neurológussal Bálint Edina. A teljes beszélgetés elérhető itt:
ITT AZ ELSŐ MAGYAR – AFRIKA HÉT!
Az idén 20 éves Afrikáért Alapítvány egy olyan egyedi rendezvénysorozatot valósít meg, ahol gazdasági, diplomáciai, oktatási és tudományos, nemzetközi fejlesztési, humanitárius és a kulturális témájú programok is lesznek egy héten át Afrikával kapcsolatban Budapest szívében jövő hétfőtől vasárnapig. Hétfőn lesz a Nemzetközi fejlesztési és Humanitárius Nap, kedden és szerdán a Gazdasági Napok következnek, csütörtökön az […]
