III. Budapest Légtorna Fesztivál és Bach Mindenkinek Fesztivál a hétfői Nyitányban
III. Budapest Légtorna Fesztivál – A levegő művészetének ünnepe a Fővárosi Nagycirkuszban Március 20. és 22. között rendezik meg a III. Budapest Légtorna Fesztivált a Fővárosi Nagycirkusz falai között. Az esemény három napon át a légtorna sport- és cirkuszművészeti világának legjavát vonultatja fel. Az elmúlt huszonöt évben a légtorna olyan dinamikus fejlődésen ment keresztül, amelynek […]
Tóth György: Út (Érzelmek a tudat alatt) kiállítás a pénteki Intermezzo
Tóth György: Út (Érzelmek a tudat alatt) kiállítás A friss tárlat a Mai Manó Házban látható március 22-ig. Tóth György több évtizedes, következetesen építkező életművének markáns metszetét mutatja be, középpontba állítva az emberi test és a tudattalan vizuális reprezentációját. A klasszikus aktfotográfiából kiinduló művek a hosszú expozíció és a tér–idő összefüggéseinek vizsgálatával eltávolodnak a pusztán […]
III. PurimFeszt és Milly Álma előadás a csütörtöki Intermezzoban
III. PurimFeszt Hagyomány és kortárs kultúra sztárfellépőkkel. Idén már harmadik alkalommal rendezik meg a PurimFesztet február 28. és március 4. között. A zsidó év legvidámabb ünnepéhez kapcsolódó, többnapos kulturális és közösségi fesztiválnak a Rumbach zsinagóga és a Goldmark terem adnak helyet. A Purim a sorsvetés és a győzelem ünnepe, amikor egy szinte mesebeli királyné, Eszter, […]
Tony Curtis – Hollywood hercege előadás a szerdai Intermezzoban
Tony Curtis – Hollywood hercege előadás Mészáros Tamással és Spilák Klárával látható a legendás színészről szóló darab a Spinoza Színházban. Tony Curtis mátészalkai ortodox zsidó család gyermekeként, Schwartz Bernard néven született 100 évvel ezelőtt New Yorkban. Nehéz a családi háttere, anyja skizofrén, öccse miatta meghal, másik öccse élete felét elmegyógyintézetben tölti. Hat éves koráig egy […]
Hívj egy szörnyet uzsonnára! és Ismét gyermekrajzpályázatot hirdet a Liszt Múzeum a keddi Intermezzoban
Hívj egy szörnyet uzsonnára! Interaktív színházi expedíció március első két vasárnapján Solymáron. A Kuckó Meseház előadásainak célja, hogy kapcsolatot teremtsen, hogy minél többen ismerjék meg a Hívj egy szörnyet uzsonnára! című darabot. Az alkotók természetesen minél több közösségbe is szeretnének eljutni. Ismerkedjünk meg mi is az előadással a Kuckó Meseház játszói, Soltész Bözse és Nagy […]
Dua Lipa hazatalál előadás és Időmimikri kiállítás a hétfői Intermezzoban
Dua Lipa hazatalál előadás O. Horváth Sári darabja Cserna Luluval és Németh B. Kristóffal február 28-án a Szkénében . „Kétségbeesés egy részben, aminek talán szép lesz a vége” – szól a műfaji meghatározás. Hogyan lett monodrámából kétszereplős darab, milyen az, amikor az író a rendezői feladatot is magára vállalja? Ezekről is lesz szó a mai […]
40 éves a Budapesti Strauss Zenekar a pénteki Intermezzoban
Idén 40 éves a Budapesti Strauss Zenekar! A jubileumot természetesen egy csodás koncerttel ünnepik majd: a közönséget május 17-én a RaM-ArT Színházba várják. Itt újra elhozzák a klasszikus keringők és polkák varázslatos világát. A Tavaszi Keringővarázs koncertek hangulatát jól ismerik, akik már jártak a zenekar ezen eseményein. Most ismét álomszerű zenei utazásra indulhatunk Johann Strauss […]
A mi kis városunk előadás és Szabad szappanozni kiállítás a szerdai Intermezzoban
A mi kis városunk előadás Thornton Wilder világsikerű színműve sztárszereposztásban érkezik a Nemzeti Színházba. Javában zajlanak A mi kis városunk című előadás próbái. Az előadást Ilja Bocsarnikovsz lett-orosz rendező viszi színre, aki először dolgozik a Nemzeti Színház társulatával. A bemutató március 6-án lesz a Gobbi Hilda Színpadon. A darab szerzője Thornton Wilder. Az amerikai szerzőt […]
Fegya 80 – Jávori Ferenc jubileumi koncertje a keddi Intermezzoban
Fegya 80 – Jávori Ferenc jubileumi koncertje Március 7-én a Kongresszusi Központban kerül megrendezésre a több mint harmincéves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band alapítójának és vezetőjének bensőséges hangulatú születésnapi estje, amelyen személyes történetekkel fűszerezve ünnepeljük 80. születésnapját. Az Intermezzo mai vendége Gazda Bence hegedűművész lesz, aki a Klezmer Band-en kívül oszlopos tagja a Budafoki Dohnányi […]
A szerelem klasszikusai koncert és Fókuszban a fiatalok – A Cziffra Fesztiválon a pénteki Intermezzoban
A szerelem klasszikusai koncert – Romantikával teli utazás a Danubia Zenekarral február 28-án a MOMKultban Amióta énekel az emberiség, szinte azóta a szöveges zenék nagy része a szerelemről szól. Sőt, amikor nem szakrális énekekről van szó, a szerelem így vagy úgy szinte mindig jelen van bennük, még ha sokszor átvitt értelemben is. A hangszeres zenében […]
