Kategória: Impresszió

DECEMBER KÖZEPÉN A MOM KULTBAN FOLYTATÓDIK A PÁRATLAN PÁROK SOROZAT

  Két zenei szakértő: Bősze Ádám zenetörténész és László Ferenc színház- és zenekritikus különeges koncepció mentén szerkesztik közös estjeiket. De mik is ezek a páratlan párosok? Zeneszerző a táncosnővel, festő a filozófussal, költő az operadívával, író a karmesterrel – csupa szokatlan, meghökkentő és páratlan párosítás. 10×2 párhuzamos életrajz Bősze Ádám és László Ferenc közös, kortárskereső […]

A LÓVASÚT FANTASZTIKUS HELYSZÍN – REMEK SZÍNHÁZI ELŐADÁSOKKAL!

  A Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont az egykori Lóvasút-végállomás épületének műemlékvédelem alatt álló, korhű rekonstrukciója a Zugligetben. Az épület négy éve nyitotta meg újra kapuit a nagyközönség előtt.    Mátyássy Bence, a Lóvasút „házi” színházi művészeti vezetője alapította a benoit produkciót, amely nagyszerű előadásokat kínál november-decemberben is. Pénteken tűzik műsorra a Krapek (Zabhegyező) című […]

HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEKBŐL RENDEZNEK AUKCIÓT

  A Virág Judit Galéria kortárs aukciós kiállításán 128 háború utáni és kortárs műalkotást lehet megtekinteni. A még péntekig díjmentesen látogatható tárlat kiemelt tételei közé tartozik az 1967-ben készült Sávok I., Bak Imre hard-edge korszakának egyik legkorábbi darabja, Fajó János Formázott Vászon VI. és Vonalak negatívban (piros) című alkotásai, valamint Maurer Dóra 3-ból 5 című […]

KELETI ÉVA FOTOGRÁFUS KIÁLLÍTÁS

  Keleti Éva 90. Születésnapja alkalmából nyílt kiállítás az Eötvös 10 Galériában. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus ikonikus képeit és új alkotásait is megnézhetjük. Az Intermezzo Impresszió rovatának vendége Keleti Éva fotóművész.    Keleti Éva az 50-es évektől fotózta a hazai színházi, zenei, és irodalmi élet, valamint a táncos szakma színe-javát, de a […]

SZERETÜNK TÉGED! – BEMUTATKOZOTT A JÓAKARAT TÁRSASÁGA

  Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a Nissan Magyarország a Off Kultúrszövőgyárban múlt szerdán. Az eseményen bemutatkozott a Jóakarat Társasága, azaz olyan ismert művészek, sportolók, médiaszemélyiségek, orvosok és tanárok közössége, akiknek szívügye az önzetlen segítségnyújtás. Az Intermezzo Impresszió rovatának vendége Reizer Levente, a Nissan Magyarország PR managere.    A Társaság most induló kampányának keretében az elkövetkező […]

A MALADYPE SZÍNHÁZ ELŐADÁSAI AZ EÖTVÖS 10-BEN

  Az idén húsz éves Maladype társulat két éve működik együtt az Eötvös 10-zel. Itt az oktatási, közművelődési és szabadidős tevékenységekkel párhuzamosan rengeteg kulturális programot is találnak az érdeklődők. Erről beszélget az Impresszióban Bálint Edina Balázs Zoltán színész, rendezővel, a Maladype Színház vezetőjével.     A Maladype Színház művészei remek kapcsolatot ápolnak a terézvárosi intézménnyel. […]

ELINDULT A 18. VERZIÓ FILMFESZTIVÁL

  Vasárnapig a Toldi, Művész és Kino mozikban várja az érdeklődőket a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A 18. alkalommal megrendezett mustra szervezői 35 ország 64 filmjével készülnek, melyek ezúttal is a legaktuálisabb nemzetközi- és hazai emberi jogi témákat hozzák el, és többségében most lesznek először láthatóak Magyarországon. Az Impresszió vendége Gyureskó Enikő a […]

MEGNYÍLT A NÖVÉNYEK EREJE CÍMŰ KIÁLLÍTÁS A MANK GALÉRIÁBAN

  Hazai és lengyel művészek részvételével nyílt meg a Növények ereje című kiállítás, azaz organikus tárlat Szentendrén. Mert itt maga a természet is alkot. De mégis hogyan? Erről kérdezi Bálint Edina az Impresszió rovatban Tardy-Molnár Annát, a MANK Galéria ügyvezető igazgatóját.    A kiállítás a kortárs művészet eszköztárával reagál a társadalmunkat és környezetünket érintő kérdésekre, […]

EGY KLASSZIKUS TOXIKUS KAPCSOLAT – ALICE ÉS MARTIN MILLER ÉLETE

  A keddi Impresszióban Feuer Yvette színésznőt kérdezi Bálint Edina a Hagyaték című darabról – egy különleges előadás, egy különleges témáról csütörtökön a Fészekben.    A világhírű gyermekkorkutató, Alice Miller és fia, a szintén pszichológus Martin Miller kapcsolatát bemutató Hagyaték című darabot Martin Miller 2013-ban íródott könyve ihlette, ami édesanyjának a rekonstruált életrajza, valamint […]

FOLKLÓRFESZTIVÁLOK ÖTVENEDIK VILÁGTALÁLKOZÓJA BUDAPESTEN

  Az Intermezzo Impresszió rovatában Szigetvári József, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének alelnöke, a CIOFF Hungary Nemzeti Képviselője számol be a Folklórfesztiválok 50. találkozójáról, amely jelenleg is zajlik Budapesten.    Magyarországon tartja ötvenedik, jubileumi kongresszusát november 5. és 13-a között a 120 országot tömörítő nemzetközi szervezet, a CIOFF (International Council of Organizations of Folklore Festivals […]

Back To Top