Kategória: Impresszió

Thék Endre emlékkiállítás és Nyári Margó Irodalmi Fesztivál a szerdai Intermezzoban

Asztalosmesterből iparmágnás – Thék Endre emlékkiállítás a Bakáts téren A Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom altemplomában nyílt meg a „Asztalosmesterből iparmágnás – Thék Endre (1842–1919)” című tablókiállítás, amely a 19–20. század fordulójának egyik legsikeresebb magyar bútorgyárosának állít emléket. Thék Endre neve mára méltatlanul elhalványult, holott egykor a magyar ipar egyik kiemelkedő alakja volt. A tárlat […]

Nemzetközi Cigány Dal Napja a keddi Intermezzoban

Pénteken negyedszer rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját 7 ország 16 helyszínén 50 zenekarral készülnek a világ legnagyobb egynapos fesztiváljára! Itthon Debrecen, Budapest, Szentendre, Százhalombatta, Hódmezővásárhely, Ravazd, Veszprém, Zánka, Nova és Oroszlány csatlakozik, valamint Olaszország, Lengyelország, Szerbia, Spanyolország, Szlovákia és Románia is részt vesz. 2025. augusztus 8-án – a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova […]

Zsámbéki Nyári Színház előadásai és Duna-szimfónia és musicalgála a hétfői Intermezzoban

Életmesék és színészlegendák a Zsámbéki Nyári Színház augusztusi műsorán Különösen gazdag az augusztus a Zsámbéki Nyári Színházban. A Zichy-kastély árnyas fái alatt vezető színészek váltják egymást a színpadon, beavatva bennünket legrejtetettebb gondolataikba, megidézve legendákat, bemutatva sorsokat, életre keltve fordulatos történeteket. Zsámbékon a zene, az irodalom és a színház szorosan összefonódva, bensőséges közelségben találkozik a közönséggel […]

Sárkányszelídítő Jazz Napok a szerdai Intermezzoban

VIII. Sárkányszelídítő Jazz Napok Esztergomban A Sárkányszelídítő Jazz Napok immár nyolcadik alkalommal hívja a zene szerelmeseit Esztergomba, a Szentgyörgymezői Olvasókör hangulatos terére. A péntektől vasárnapig tartó fesztivált helyi civil kezdeményezésként szervezik, és az esemény közösségi ereje az egyik fő vonzereje. A nyitónapon, pénteken este a rangos Juhász Attila Quartet lép színpadra, akik a Count Basie […]

Kultúrklub Karaván és Anatómia kiállítás a keddi Intermezzoban

EthnoSymphonic a Kultúrklub Karaván nyitóestjén Szentendrén A Kultúrklub Karaván négynapos zenei utazása idén augusztus 7–10. között (jövő csütörtöktől vasárnapig ) várja a közönséget a Skanzen szabadtéri világában. Az első este, augusztus 7-én az EthnoSymphonic produkció kápráztatja el a hallgatókat. Szirtes Edina Mókus a magyar könnyűzene egyik meghatározó énekesnőjeként vált ismertté a Kispál és a Borz, […]

Sziget Fesztivál 2025 és Strand Roadshow a hétfői Intermezzoban

Sziget Fesztivál 2025: Nem csak zene, hanem művészeti és élménykavalkád! A Sziget Fesztivál 2025-ben is túlmutat a nagyszínpados koncerteken, gazdag művészeti és interaktív élmények sora várja a látogatókat jövő szerdától. Augusztus 6-11-ig olyan izgalmas programokkal is találkozhatunk, amiket a zene mellett is érdemes felfedezni. A vendég Jenna Jalonen, a Sziget Fesztivál művészeti és élményprogramokért felelős […]

Freya Summer Shows 2025 a BJC-ben és Mozart Planet koncertsorozat a pénteki Intermezzoban

Djabe és Steve Hackett: Freya Summer Shows 2025 a Budapest Jazz Clubban Djabe és Steve Hackett formációja idén nyáron visszatér a Budapest Jazz Club színpadára a Freya Summer Shows 2025 keretében. A különleges kétnapos rendezvény július 31-én és augusztus 1-jén várja a jazz- és prog-rock rajongókat. A Budapesti Hollán Ernő utcai klubban este fél kilenckor […]

Centrál Színház előadásai a Szigliget Várudvarban a csütörtöki Intermezzoban

A Centrál Színház két Molnár darabot visz nyárra a Szigliget Várudvarba A budapesti Centrál Színház két Molnár Ferenc darabot is bemutat nyáron a Szigliget Várudvarban. Augusztus 5. és 10. között Molnár Ferenc legsikeresebb darabja, a Játék a kastélyban lesz látható Alföldi Róbert, László Zsolt, Balla Eszter, Puskás Samu és Schmied Zoltán főszereplésével, Puskás Tamás rendezésében. […]

Több fényt, több árnyékot – Rogi André kiállítás a szerdai Intermezzoban

Több fényt, több árnyékot – Rogi André (1900–1970) kiállítás Először rendeznek életmű-kiállítást Budapesten a párizsi avantgárd különleges hangú fotóművésznőjének. Rogi André, a Budapesten született fotóművésznő a párizsi avantgárd egyik különleges hangú alkotója volt. Korai éveiben férje, André Kertész mellett ismerkedett meg a fotográfiával, majd olyan alkotók közegében dolgozott, mint Dora Maar, Brassaï, Henri Cartier-Bresson vagy […]

Együtt a színpadért – jótékonysági gála eredményei a keddi Intermezzoban

6,5 millió forintot eredményezett a példátlan szakmai összefogás Nyolcadik alkalommal rendezte meg jótékonysági előadását a Színházi Dolgozók Szakszervezete. A június 19-ei gálaesten húsz hazai teátrum száznál több művésze lépett színpadra a Vígszínházban, de reflektorfénybe álltak a háttérszakmák képviselői is. A jegyértékesítéséből befolyt 6,5 millió forintból a szakszervezet Segítsünk Alapítványa nyújt szociális támogatást színházi háttérdolgozók számára. […]

Back To Top