XMAS SELECTION A FREYLERART GALÉRIÁBAN
A FreylerArt Galéria és Stúdió kiállításán olyan eddig nem látott alkotásokat is megtekinthetnek az érdeklődők, mint például Margitay Tihamér: Az Aszfaltbetyár című festménye, amely 100 évig lappangott és csak korabeli reprodukcióról ismertük. Valamint Rippl-Rónai József: Anya gyermekével című kompozíciójának egy eddig külföldi gyűjteményben található verzióját is bemutatja a karácsonyi tárlat. A kiállításon jónéhány klasszikust láthatunk, de a XX. század első felének […]
STÁCIÓK – LOVAS ILONA EMLÉKKIÁLLÍTÁSA A MŰCSARNOKBAN
Lovas Ilona Stációk című, három termes emlékkiállítása egy kurátori kísérlet az életmű rekonstruálására a hetvenes évek közepétől az utolsó évekig. A Kossuth-díjas textilművész, képzőművész 75 éves korában, tavaly hunyt el. Lovas képzőművészeti munkásságára jellemző, hogy a főként installációkban gondolkodott, és ezeket a kiállításain szabadon variálta. Saját művészetét az istenkeresés egy formájának tartotta, így minden eszközzel […]
KELETI ÁGNES VALÓBAN LEGYŐZTE AZ IDŐT!
Már a budapesti mozikban is fut az Aki legyőzte az időt című film, amely a 101 éves Keleti Ágnest, a világ legidősebb élő olimpiai bajnokát, a Nemzet Sportolóját mutatja be. A portré-dokumentumfilmet tavaly forgatták az ötszörös olimpiai bajnok tornász részvételével. Természetesen nem csak a friss anyagok kerültek be az alkotásban, hanem korabeli filmfelvételek és régebbi […]
SZÍNHÁZZAL A BETEG, RÁSZORULÓ GYERMEKEKÉRT
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jótékonysági színházi előadása lesz csütörtökön a Vígszínházban. Több évtizede immár, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a karácsonyi időszakban jótékonysági színházi előadásra hívja vendégeit, ezek helyszíne pedig hagyományosan a Vígszínház. A bevételt a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programjaira és egyéb közhasznú tevékenységére használja fel. Az idei jótékonysági előadás William Shakespeare Szeget szeggel című […]
DUNA ÚJÉVI GÁLAKONCERT A RAM SZÍNHÁZBAN!
A Duna Szimfonikus Zenekar hagyományos Gálakoncertjével indul az új év. A zenekar minden évben jó hangulatban, ifj. Johann Strauss és híres romantikus zeneszerzők műveiből összeállított gálakoncerttel köszönti az újévet. A 61 éve alapított zenekar fontos küldetésének tartja a magyar és a monarchiabeli zenekultúra értékeinek ápolását, ehhez híven alakítja műsorprogramjait. A hangversenyen ezúttal a bécsi hangulatú keringők és polkák mellett Bizet, Delibes […]
NEKEDTEREM A VÁROSMAJOR!
Minőségi kultúra és minőségi finomságok az ünnepekre. Különleges ajádékkártyákkal és csomagokkal készül a karácsonyra a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Nekedterem.hu. Színházi utalványt ajándékozni nem újkeletű dolog. Az ember megveszi az adott összegű utalványt, a megajándékozott meg arra az előadásra használja fel, amelyik éppen megtetszik neki. Benkő Nóráék azonban egy plusz ötletet is bedobnak. A […]
KARÁCSONYI MEDITÁCIÓK
Rákász Gergely téli turnéja természetesen a fővárost is érinti. A népszerű koncertorgonista december első napján kezdte meg országos körútját, melynek keretében tizenöt koncertet ad. Jövő vasárnap a Pozsonyi úti Református Templomban játszik. A művész a járványidőszak alatt sem volt tétlen. Elkészült két új lemeze: a Lords of the Organ sorozat 3. epizódja olyan remekművekkel, […]
ÜNNEPI NAGYKÓSTOLÓ A PANNON KARÁCSONYON!
Hétfőn a Testnevelési Egyetem rendezvénytermében először kerül megrendezésre a hagyományos Pannon Karácsony Ünnepi Nagykóstoló úgy, hogy kinyitják a kapukat minden borkedvelő számára! 33 borászat ünnepi tételeit kóstolhatjuk együtt, kiegészítve az eseményt a tradicionális Bussay díj átadási ceremóniával, illetve filmvetítéssel. A Gasztro sarokban kulináris falatkák is várnak minket, valamint a Vagabond Trio is muzsikál. Az […]
JÖVŐ MÁJUSBAN RENDEZIK A NEMZETKÖZI SZÍNHÁZANTROPOLÓGIAI ISKOLA 17.MŰHELYÉT
Még jövő keddig lehet jelentkezni az igazán érdekes programra, amely tulajdonképpen egy kéthetes kurzus. A résztvevők az első hetet Pécsváradon töltik, ahol nemzetközileg elismert mesterek – színészek, táncosok, zeneszerzők, esztéták, dizájnerek – tartanak műhelyfoglalkozásokat. Az aktuális téma: Pre-expresszivitás, kompozíció és montázs. Az International School of Theatre Anthropology/New Generation (ISTA/NG) kurzusain a résztvevők betekintést nyerhetnek a különböző […]
IDÉN IS KLASSZIKUS KARÁCSONY A KLASSZIK RÁDIÓVAL!
A karácsonyi ünnepek előtti csütörtökön újra lesz Klasszikus Karácsony koncert. A Klasszik Rádió hagyományos hangversenye a Danubia Zenekar évadának is az egyik fénypontja. A legnépszerűbb, az ünnepkörhöz kapcsolódó klasszikusok mellett idén a jazz és A diótörő szerelmi kapcsolatából született, Duke Ellington-féle átirat is elhangzik, egyfajta párbajban Csajkovszkij eredeti zenéi mellett. Ebben a Modern Art Ochestra […]
