Kategória: Impresszió

Az idő illúziója kiállítás és Gyermekmentő óvintézkedések a csütörtöki Intermezzoban

Az idő illúziója – Ruth Orkin (1921–1985) A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban nyílt meg az átfogó kiállítás. Komoly kihívásokkal kellett szembenéznie annak a nőnek, aki a 20. század első felében filmkészítő szeretett volna lenni az Egyesült Államokban. Miközben a nők részt vettek az „álomgyár” nyersanyaggal való ellátásában, nem lehetett kétség afelől, hogy […]

Évadkezdés a Veres1Színházban és FVG Orchestra koncert a szerdai Intermezzoban

Évadkezdés és budapesti előadások a Veres1Színház művészeivel Olyanról már sokszor hallottunk, hogy egy budapesti színház vidéki turnéra indul, de hogy egy vidéki színház budapesti „turnét” csináljon? A kifejezés azért is lehet releváns, mert nem egy helyre költözik a társulat, hanem több helyszín fogadja be az előadásokat, amelyek a színház legsikeresebb darabjai közül kerülnek ki. A […]

Egy életem stand up sorozat és Tanítanék Filmnapok a keddi Intermezzoban

Egy életem – Szinetár Dóra és Mucsi Zoltán is elmeséli az életét a színpadon Egy életem a címe annak a különleges életrajzi stand up sorozatnak, ami szeptember végén indult a MOMkultban. Híres művészek állnak színpadra, hogy egy-egy színházi este keretein belül meséljék el az életüket. Az első est főszereplője Grecsó Krisztián író volt, vasárnap Szinetár […]

Budapesti Illusztrációs Fesztivál és Vackor-nap a 6-színben a pénteki Intermezzoban

Folytatódnak a Billufeszt programjai Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Illusztrációs Fesztivált, amely 2019-ben azzal a céllal jött létre, hogy reprezentálja és megújítsa a hazai illusztrációs művészeteket. A rendezvény a Graphifest sorozat keretében valósul meg, és része a Budapest Könyvfőváros eseménysorozatnak is. Az illusztráció a kortárs vizualitás egyik legdinamikusabb fejlődő, leginnovatívabb ága. A szervezők […]

Kirándulás és pop-up koncertek a Soharózával a csütörtöki Intermezzoban

Kirándulás és pop-up koncertek a Soharózával A Soharóza a Budapest Tuning ötletpályázat egyik nyertese. A kórus szombat és hétfő között szabadtéri kirándulással összekötött pop-up koncertekre hívja a közönségét: Budapesti kilátókban hallgathatjuk dalaikat. Három hajnal, három különböző séta, három meghatározó élmény a kórussal és Grisnik Petra színművésszel. A pirkadatkor induló séták a napfelkeltéig kísérik a résztvevőket […]

Carte Rouge, a Vörös térkép alkotás és Az idő illúziója kiállítás a szerdai Intermezzoban

Carte Rouge, a Vörös térkép című alkotás Novemberben már látható lesz a Carte Rouge, a Vörös térkép című alkotás, ami az alkotók szerint egy pátoszmentes film Trianonról. A fiatal generációhoz akarja közel hozni a békediktátum témáját. A forgatást már 2020-ban elkezdék, a kész mű díszbemutatója a Cinema MOM-ban lesz. A film rendezője Gerebics Sándor, a […]

Art Market Budapest, Liszt 212 hangverseny a keddi Intermezzoban

Német vendége is lesz az Art Market Budapestnek Ötödik alkalommal vesz részt a német galéria, a galerie m beck az Art Market Budapesten. Magyarország és Közép-Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi művészeti vására csütörtöktől vasár apig várja látogatóit: ezúttal közel 30 ország 100 kiállítója hozza el különleges művészeti választékát a Bálna Budapest épületébe. A kiállítási élményt mintegy 50 […]

OpeRandi – Emlékek, FIKSZ Iparművészeti Design Vásár és Chaconne Fesztivál Veszprémben a hétfői Intermezzoban

Emlékek November elsejéhez – a keresztény ünnepkör szerint az üdvözült lelkek emléknapjához – közeledve a jövő szerdai OpeRandi középpontjában az emlékek és az emlékezés áll majd. Mit is jelent egy emlék? Lehet a zene maga is az emlékezés folyamata? Hogyan jelennek meg az operairodalomban az emlékek? Miként tudjuk megörökíteni pillanatainkat és hogyan válik a jelen […]

László Attila születésnapi koncert és Szórakoztató Szórakosgató a pénteki Intermezzoban

A Zeneakadémián ad születésnapi koncertet László Attila László Attila a ’80-as évek óta a magyar jazz szcéna egyik állócsillaga, formációi és lemezei a mai napig páratlan alkotásai a magyar jazztörténetnek. Hetvenedik születésnapja alkalmából most egy különleges koncertre készül. Zenésztársaival, barátaival a Zeneakadémia Solti termében lép fel november 15-én. Itt kizárólag saját szerzeményei kerülnek terítékre, olyan […]

Lackfi János íráskurzus és Menopauza világnapja a csütörtöki Intermezzoba

Lackfi Jánostól tanulhatunk kreatív írást A József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő elindította online kurzusát, ahol hasznos írói eszközök sokaságát próbálhatjuk ki élesben egyetlen félév leforgása alatt!Szó lesz a különbségről énelbeszélő és külső-felső narrátor között, arról, hogyan ütköztessünk más-más temperamentumú szereplőket, hogyan keltsünk jelentés-összecsengéseket különféle érzékelések felhasználásával, hogyan kezeljünk iróniával egy adott stílusréteget, hogyan […]

Back To Top