CSERHALMI GYÖRGY RENDEZÉSÉBEN KERÜL SZÍNPADRA ESTERHÁZY PÉTER MONODRÁMÁJA
A Reggeli Express csütörtöki vendége Cserhalmi György, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész. Beszélgetésünk témája, hogy Cserhalmi György rendezésében február 4-én mutatják be a Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre színpadán Esterházy Péter Csokonai Lili – Tizenhét hattyúk című egyszemélyes monodrámáját. Az előadásban Csokonai Lili szerepében Péteri Lilla látható. […]
MEGNYÍLT A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR ÚJ KIÁLLÍTÁSA A VÁRKERT BAZÁRBAN
Európai felfedezések: Az Újvilágtól az új technológiákig címmel nyílt meg másfél hete a Magyar Nemzeti Levéltár új kiállítása a Várkert Bazárban. A digitális vándorkiállítás Magyarországon elsőként a tudomány és a technológia fejlődéstörténetét járja körül, bemutatva az európai történelem és kultúra egyik legjellemzőbb vonását – a felfedezés iránti vágyat. Az Intermezzo vendége Szatucsek Zoltán, a Magyar […]
HÁROM MAGAS NŐ – PULITZER-DÍJAS DARAB A BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZBAN
Az Art-Színtér pénteken mutatja be Edward Albee színdarabját, amelyet több mint harminc éve játszanak világszerte nagy sikerrel. A Három magas nő című darabot Pulitzer-díjjal ismerték el. Az Impresszióban Jantyik Csaba rendezőt kérdezi a darabról Bálint Edina. Játsszunk! Az életünkkel! Játsszuk azt, hogy előre tudjuk a sorsunkat! Mikor a legjobb, ha már túl vagyunk rajta, […]
A GYERMEKEK A PANDÉMIA CSENDES ÁLDOZATAI
Az Otthonról hoztam rovatban Bálint Edina arról kérdezte Szigeti Réka szakpszichológust, a Sulinyugi program szakmai vezetőjét, mennyire viselte meg a gyerekeket az elmúlt két év a koronavírus-járvány kapcsán. INTERMEZZO – Bálint Edinával Adás: 2022.01.28.
ÉRDEKESSÉGEK A KÁVÉ TÖRTÉNETÉBŐL
A Teríték rovatban Gávris Iván kávészakértővel Bálint Edina ezúttal a kávézás eredetéről és történetéről beszélgetett. INTERMEZZO – Bálint Edinával Adás: 2022.01.27.
INGYENESEN LETÖLTHETŐ MAGYARORSZÁG BORTURISZTIKAI APPLIKÁCIÓJA
Ízlés szerint, gasztronómia rovatunkban Kocsis-M. Brigitta, az Országos Bortúra Kft. kommunikációs vezetője és alapítója mesél arról, hogy elindult az Országos Bortúra, az ingyenesen letölthető Magyarország borturisztikai applikáció. Járni az országot, szép helyeken megpihenni, jó borokat és finom falatokat fogyasztani, miközben kicsit elszakadunk a mindennapok taposómalmától… ki ne vágyakozna erre? Már csak az a kérdés, […]
ITT A FARSANG, ÁLL A BÁL – BÁLI ZENÉK A HANGJELEK ROVATBAN
Hangjelek című rovatunkban szerdán Zsoldos Dávid, a Papageno igazgatója a vendégünk, akivel mi másról, mint a báli szezonról, a farsangról és a báli zenékről beszélgetünk. A farsang a vízkereszttől húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak. Hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. A farsangi bálozás szokása a 17. századtól vált általánossá, a 18. […]
A SIRÁLY CÍMŰ DRÁMA IHLETTE TÁNCELŐADÁST MUTAT BE A FELEDI PROJECT
A Reggeli Express vendége Feledi János, Harangozó Gyula-díjas rendező-koreográfus. A beszélgetés apropója: tavaly 10 éves jubileumát ünneplő Feledi Project február 7-én a Nemzeti Táncszínház Nagytermében mutatja be Csehov Sirály című színműve nyomán készült táncelőadását, amelyet a Harangozó Gyula-díjas Feledi János rendezett és koreografált. Az előadás érdekessége, hogy Bánki Ákos festőművész a teljes előadás alatt a […]
KÉKKOVÁCS MARA AZ ESTI BROADWAY VENDÉGE
Az Esti Broadwayben Háver-Varga Mariann vendége Kékkovács Mara színművész, énekes. A Nemzeti Színiakadémia elvégzése után a Színház-és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán végzett 2001-ben. Ekkor szerződött a Budapesti Operettszínházba, ahol operett és musical szerepekben is látható. Az első 10 évben elsősorban operett szubrett szerepekben (Csárdáskirálynő-Stázi, Marica grófnő-Liza, Luxemburg grófja-Juliette, Bál a Savoy-ban Madeleine) játszott a színházban […]
CAMINOS – FLAMENCO ÉS SZENVEDÉLY A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZBAN
Caminos címmel láthatjuk a FlamenCorazónArte Táncszínház műsorát a Nemzeti Táncszínházban február 5-én. Pirók Zsófia flamenco táncelőadása olyan utazásra hív, melyben a megállók helyszínének csakis a képzeletünk szabhat határt. Az Intermezzo vendége Pirók Zsófia flamenco táncművész. Bármerre járunk is, a helyet, a kultúrát, az arcokat, a pillanatokat már öröke magunkkal visszük. Ami ma a […]
