Bejegyzések

HOGYAN HASZNOSÍTHATÓK A HASZNÁLT ZOKNIK?

  Premium es Terra rovatunk keddi vendége Csányi Zoltán, a Zoknicsere Program alapítója, akivel egyebek mellett a már nyolcadik éve működő projektről beszélgetünk. A kezdeményezés célja, hogy a használt zoknik ne a kukában végezzék textilhulladékként. A szervezők felkérésére a gyerekek az iskolákban gyűjtik a zoknikat, ahonnan elszállítják, majd megfelelően feldolgozzák azokat. Eddig több mint 25.000 […]

BALÁZS ÁDÁM FILMZENESZERZŐ A KLASSZIK PORTRÉ VENDÉGE

  A Klasszik Portré vendége Balázs Ádám filmzeneszerző, aki zenészcsaládba született, majd az egyetem elvégzését követően Amerikában próbált szerencsét. Néhány év múlva már az általa szerzett nagyzenekari szimfonikus költeményt adták elő a Carnegie Hallban, az HBO és a Cinemax mozicsatorna arculatát tervezte, és olyan rendezők lettek a barátai, mint Seth Grossman. A Shock Act mellett […]

JÓTÉKONYSÁGI KONCERT A 30 ÉVES MAGYAR HOSPICE ALAPÍTVÁNYÉRT

  A Reggeli Express vendége kedden a Magyar Hospice Alapítvány programigazgatója. Korda Nikolettával arról beszélgetünk, hogy a 30 éves Magyar Hospice Alapítványért A méltóság hangja címmel adnak jótékonysági koncertet február 16-án, a Zeneakadémia Nagytermében. A koncert első felében Ránki Dezső és Klukon Edit előadásában hallhatjuk a klasszikus kétzongorás és négykezes zeneirodalom gyöngyszemeit. Tolmácsolásukban felhangzik Dukay […]

LÁSZLÓ BOLDIZSÁR ÉNEKES A PRESSZÓ VENDÉGE

  Sokan a Cotton Club Singersből ismerik László Boldizsárt, aki operaénekesi karrierje miatt 2009-ben kilépett a Singersből. Sorra énekli a Magyar Állami Operaházban a legjobb tenor szerepeket, trombitatudását a Porgy és Bess Sporting Life szerepében is megcsillantotta. László Boldizsárral – többek között – arról beszélgettünk, mit lehetett megtanulni a kecskeméti színház kórusában, a színpad szélén, […]

SOKSZÍNŰ PROGRAMMAL, VILÁGHÍRŰ MŰVÉSZEK KONCERTJEIVEL VÁRJA A KÖZÖNSÉGET A CZIFFRA FESZTIVÁL

  A Cziffra György-emlékév részeként idén is nemzetközi sztárokkal és világhírű magyar művészekkel rendezik meg jövő hétfőtől a két hetes Cziffra György Fesztivált Budapesten. A programsorozat eseményeinek a Zeneakadémia, a Régi Zeneakadémia, a MOMKult, a Hegyvidék Kulturális Szalon és a Hegyvidék Galéria ad otthont. A programról Balázs János zongoraművész, a Cziffra-emlékév művészeti vezetője mesél az […]

100 ÉVE SZÜLETETT GÖNCZ ÁRPÁD – EMLÉKEST

  Csütörtök este a “Göncz Árpád 100” emlékévhez csatlakozva a Budavári Önkormányzat emlékesttel tiszteleg a demokratikus Magyarország első köztársasági elnöke, József Attila-díjas író és műfordító előtt a Márai Sándor Művelődési Házban. Az Impresszióban Gelencsér Ferencet, az I. kerület alpolgármesterét kérdezi Bálint Edina az emlékestről. Göncz Árpád kiemelkedő egyéniségére, sokoldalú munkásságára emlékeznek vissza pályatársai, barátai és […]

KIS KALANDOROKNAK MESÉL LEGÚJABB KÖNYVÉRŐL RAKONCZAY GÁBOR

  A Könyvjelző rovat vendége Rakonczay Gábor extrém sportoló, kétszeres Guinness világrekorder és hatszoros óceánátkelő hajós, az amerikai Év Kalandja Díj, a Magyar Formatervezési Díj, a Magyar Nemzetért Ezüstérem tulajdonosa, aki negyedik – ezúttal gyermekeknek írt – könyvét nemrég jelentette meg, A Kalandor címmel. Bálnák, cápák, világvége sziget, viharok, grönlandi és Déli-sark expedíciók, Atlanti-óceán átkelések… […]

FALSTAFF – GIUSEPPE VERDI UTOLSÓ SZÍNPADI MŰVE

  A Klasszik Anekdoták hétfői adásában a Klasszik Rádió zenei szerkesztőjével, Békéssy Lilivel Giuseppe Verdiről beszélgetünk: felidézzük a Falstaff című opera 1893-as bemutatóját, és megemlítjük a vígoperákat. Szóba kerül Verdi, mint az itáliai nemzeti hős, illetve Verdi Arturo Toscaninire, a 20. század és valószínűleg a világ egyik legismertebb olasz karmesterére gyakorolt hatását is megvitatjuk. Giuseppe […]

ÚJRA KONCERTET AD A KOLLÁR-KLEMENCZ KAMARAZENEKAR A MÁRAIKULTBAN

  A Reggeli Express vendége Kollár-Klemencz László zenész, író. A beszélgetés apropója: a nagy sikerű teltházas október végi koncert után a Kollár-Klemencz Kamarazenekar újra a MáraiKult Dísztermében muzsikál február 11-én. Az Ég az erdő című Kollár-Klemencz album hanghordozó formájában 2020 őszén látott napvilágot, a dalszerző-író-énekes 2008-ban elindult szólólemezek negyedik darabjaként. Személyes hangvételű, mély érzelmekkel telített, […]

Back To Top