Bejegyzések

A MAKRANCOS KATA ÉS RODOLFO A NYITÁNYBAN

  A csütörtöki Nyitányban A makrancos Kata című balett előadásra invitáljuk hallgatóinkat a Magyar Állami Operaházba. A Reggeli Expressz vendége Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett balettigazgatója. A műsor második felében a Rodolfo életét feldolgozó dokumentumfilm lesz a téma, vendégünk Muhi András, a film társproducere és Kelle Botond társrendező.   A MAKRANCOS KATA AZ OPERÁBAN […]

RENDKÍVÜL SIKERES NYARAT TUDHAT MAGA MÖGÖTT A BUDAPEST RAGTIME BAND!

A zenekar több mint négy évtized után is ugyanazzal a lelkesedéssel és elánnal játssza  a ragtime-ot, és nem is tervezik, hogy lassítanának. Ebben a szezonban többek között felléptek a Zempléni Fesztiválon, Kassán, a Tisza-tavi fesztiválon, a Siófoki New Orleans Jazz Fesztiválon és az Orzy-tó partján is, a nyári Orczy Summer Chill-en is. A közelmúltban egy […]

BUDAPESTRŐL LOS ANGELESBE LISZT ZENÉJÉVEL

A Los Angeles Nemzetközi Liszt Verseny harmadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét vasárnap,  amelynek teljes bevétele a novemberben megrendezendő Los Angeles-i verseny magyar indulóinak részvételi és utazási költségeit fedezi. A Liszt Jótékonysági Gálaest megalkotója Polgár Éva zongoraművész és művésztársai olyan páratlan estére invitálják a közönséget, amelyben a zene  élvezete mellett a kultúra támogatására is van […]

REVÜK VILÁGA, MESEKOTTA ÉS ESZÍNHÁZ FESZTIVÁL A NYITÁNYBAN

  A szerdai Nyitányban a revük varázslatos világába, a Budapest Varieté előadására invitáljuk hallgatóinkat. A hangjelek rovatban Kiss Beát kérdezi Szerémi Nóra mesekottájáról, amelyben a legkisebbekkel próbálja megszerettetni a szerző a hangok világát. A műsor harmadik részében pedig az eSzínház Fesztiválról kérdezzük a program vezetőjét, Légrádi Gergelyt.   A REVÜK VARÁZSLATOS VILÁGA ELEVENEDIK MEG A […]

AZ ESTI BROADWAY VENDÉGE KIRÁLY ANNA A BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ FŐÜGYELŐJE

Esti Broadway vendége Király Anna, a Budapesti Operettszínház főügyelője, aki néhány napja átvehette a Honthy -díjat, Backstage kategóriában. Szó lesz arról, mennyire összetett az ügyelő feladata, a díszletek mozgatása a pult segítségével, a jelmeztár, a fodrásztár összehangolása az előadás menetével, a művészek segítése minden lehetséges szempontból, közel nyolcvan emberrel együttműködni estéről estére és persze az […]

SZABÓ ATTILA 60 ÉVES PÁLYAFUTÁSÁT ÜNNEPELHETJÜK VASÁRNAP

A nemzetközi hírű hegedűművész aranyjubileumi koncertjére várják a közönséget Pestújhelyen  Szabó Attila hegedűművész, a Szabó Quartett alapítója, a klagenfurti Opera volt koncertmestere ad koncertet vasárnap a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Templomban. Az aranyjubileumi koncerten a hegedűművész mellett fellép a Szabó Quartett, valamint Megyesi Schwartz Lúcia mezzoszoprán és Szabó István basszbariton operaénekesek. Szabó Attila 60 éve […]

PETŐFI VERSEKET AD ELŐ FERENCZI GYÖRGY ÉS A RACKAJAM A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN

Ferenczi György és a Rackajam Petőfi-albuma csendül fel a Fiumei úti sírkertben a Kulturális Örökség Napjai keretében szombaton. A Nemzeti Örökség Intézete a korábbi évekhez hasonlóan tematikus sétákkal, kisbuszos túrákkal és a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódó koncerttel készül a jeles nap alkalmából. A séták már délután kettőkor elindulnak.  A  Halhatatlan művészet – Szobrászok és szobrok című sétán megismerhetők a […]

ARANYOSKÁM, PAGONY EXPEDÍCIÓ ÉS PET KALÓZOK A NYITÁNYBAN

  A keddi Nyitányban a Madách Színház most debütáló darabjáról, az Aranyoskám című musicalről mesél Serbán Attila színművész. A tanév kezdetével a pedagógusokat hívja különleges ExPEDícióra a Pagony Kiadó – erről is szó lesz a műsorban. Végül a Premium es Terra rovatban beszélgetünk arról, hogy emlékezetes hétvégét zártak a PET kalózok, ezúttal a Bodrogon gyűjtöttek […]

VASZARY – AZ ISMERETLEN ISMERŐS

A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása szerdán nyílik.   A hazai képzőművészet egyik jelentős mestere, a rendkívül változatos stílusokban alkotó Vaszary János kiállításán bemutatott mintegy 70 műből 24 mindeddig teljesen ismeretlen volt mind a szakma, mind a közönség számára. A tárlaton látható festmények a teljes életmű szinte minden korszakát képviselik: a korai impresszionisztikus időszaktól az […]

CHAPLINTŐL PÓKEMBERIG – FILMANATÓMIA KÖNYVBEN ÉS AZ ART+ CINEMÁBAN CSÜTÖRTÖKÖN

  Megjelent a Filmanatómia-sorozat nyolcadik kötete. A Chaplintől Pókemberig – Filmműfajok társadalomtörténete olyan népszerű műfajokat tárgyal, mint a vígjáték, a sci-fi, a fantasy, az akciófilm, a katasztrófafilm, a kalandfilm, a háborús film, és a képregényfilm. A filmvetítésekkel egybekötött rendhagyó könyvbemutatóra a szerző jelenlétében és közreműködésével, csütörtökön 17 órai kezdettel kerül sor az Art+ Cinemában. Jelen […]

Back To Top