MŰVELJÜK KERTJEINKET! – EGYEDÜLÁLLÓ BUKTA IMRE KIÁLLÍTÁS A GODOT INTÉZETBEN
November végén nyílt meg a nagyközönség előtt a kortárs magyar képzőművészet legnagyobb hatású, nemzetközi viszonylatban is jelentős mesterének, Bukta Imrének kiállítása Műveljük kertjeinket! címmel. A művész születésének 70. évfordulója alkalmából létrejött tárlaton kizárólag új művek jelennek meg. Bukta Imre legkorszerűbb technikákra épülő látvánnyal közvetíti azt a világot, ami körülöleli őt a vidéki Magyarországon. Az alkotásokat […]
KARÁCSONYI MEDITÁCIÓK
Rákász Gergely téli turnéja természetesen a fővárost is érinti. A népszerű koncertorgonista december első napján kezdte meg országos körútját, melynek keretében tizenöt koncertet ad. Jövő vasárnap a Pozsonyi úti Református Templomban játszik. A művész a járványidőszak alatt sem volt tétlen. Elkészült két új lemeze: a Lords of the Organ sorozat 3. epizódja olyan remekművekkel, […]
TOLDI SZERELME KONCERT, AMERIKAI TURNÉ ÉS ÉLETGAZDAGSÁG KIÁLLÍTÁS A NYITÁNYBAN
Mihalovich Ödön: Toldi szerelme – opera keresztmetszet zenekari koncert a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A koncertről Tóth Lászlóval, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnökével beszélgettünk a Reggeli Expresszben. Liszt, Bartók és Kodály műveit mutatták be hazai zongoristák Amerikában. Az izgalmas turnéról Borbély László Junior Prima- és Artisjus-díjas zongoraművész számol be nekünk. december 18-ig látogatható az […]
A SZEGET SZEGGEL PÉNTEKTŐL A VÍGSZÍNHÁZBAN
A műfajmeghatározása szerint „dühös vígjátékot” Rudolf Péter rendezésében mutatják be. Bécs városa az erkölcsi romlás útjára lépett. Virágzik az alvilág, szaporodnak a bordélyházak, terjed a korrupció és a prostitúció… Vannak ugyan szigorú törvények, de se nem alkalmazzák, se nem tartják be őket. Az uralkodó tehetetlen, úgy dönt, egy időre átengedi a hatalmat egy tiszta erkölcsű, […]
ÜNNEPI NAGYKÓSTOLÓ A PANNON KARÁCSONYON!
Hétfőn a Testnevelési Egyetem rendezvénytermében először kerül megrendezésre a hagyományos Pannon Karácsony Ünnepi Nagykóstoló úgy, hogy kinyitják a kapukat minden borkedvelő számára! 33 borászat ünnepi tételeit kóstolhatjuk együtt, kiegészítve az eseményt a tradicionális Bussay díj átadási ceremóniával, illetve filmvetítéssel. A Gasztro sarokban kulináris falatkák is várnak minket, valamint a Vagabond Trio is muzsikál. Az […]
ADVENTI KASTÉLYNAPOK, HONTVÁRI GÁBOR KARMESTER ÉS A A ZENEESZTÉTIKA FELADATA CÍMŰ KÖNYV A NYITÁNYBAN
Az Adventi Kastélynapok során ebben az évben is megízlelhetik a vendégek a régi idők karácsonyát Sissi kastélyában. Családi programokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal, érdekességekkel várnak minden kedves látogatót. 2022-ben Hontvári Gábor Németországban élő fiatal karmester is átvehette az MVM Zrt. által támogatott magyar zeneművészet kategória Junior Prima Díját. Őt ismerhetik meg a Nyitány második órájában. Még […]
ADÁSSZÜNET
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a mai napon 07.00 órától 19.00 óráig 12 (tizenkettő) óra időtartamra felfüggesztette az Aeriel Rádió Műsorszóró Kft. Klasszik Rádió 92.1 állandó megnevezésű rádiós médiaszolgáltatásának gyakorlását, mivel a Médiaszolgáltató a rá vonatkozó tulajdonosi korlátozó rendelkezéseket megsértette.
AZ ESTI BROADWAY VENDÉGEI SZILÁGYI ENIKŐ SZÍNMŰVÉSZ ÉS CZIKORA ISTVÁN LÁSZLÓ OPERAÉNEKES
Esti Broadway vendégei Szilágyi Enikő színművész, a Színművészeti Egyetem művészi beszéd tanára és Czikora István László operaénekes. Mindketten szorosan kapcsolódnak a Budapesti Operettszínház gyerekeknek meghirdetett Tiétek a színpad című versenyéhez, Szilágyi Enikő zsüritag, Czikora István László pedig az egyik mentor. A döntő december 11-én lesz, egy csapatot a közönség juttathat be szavazatával. ESTI BROADWAY […]
HÁROM ÉNEKES HÁROM NYELVEN EGY CÉLÉRT, A GYERMEKEKÉRT ÉNEKEL AZ ÉV KARÁCSONYI DALÁBAN
A közös zenélés támogató, segítő, felemelő és összekötő erejét mutatja meg a Csendes éj különleges feldolgozása, melyben lovári, angol és magyar nyelven csendül fel a klasszikus ünnepi dal. A ma debütált felvételen Lakatos Mónika, Nótár Mary, Takács Nikolas és a Szent Efrém Férfikar mellett a Közös hang projektben résztvevő gyerekek és mentortanáraik zenélnek. A Közös […]
JÖVŐ MÁJUSBAN RENDEZIK A NEMZETKÖZI SZÍNHÁZANTROPOLÓGIAI ISKOLA 17.MŰHELYÉT
Még jövő keddig lehet jelentkezni az igazán érdekes programra, amely tulajdonképpen egy kéthetes kurzus. A résztvevők az első hetet Pécsváradon töltik, ahol nemzetközileg elismert mesterek – színészek, táncosok, zeneszerzők, esztéták, dizájnerek – tartanak műhelyfoglalkozásokat. Az aktuális téma: Pre-expresszivitás, kompozíció és montázs. Az International School of Theatre Anthropology/New Generation (ISTA/NG) kurzusain a résztvevők betekintést nyerhetnek a különböző […]
