DÍJAK EGÉSZ SORA ÉS ADVENTI VÁSÁR A PAPAGENO KLASSZIKBAN
A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának november 26-i adásában interjú készült Hemrik Lászlóval, Horváth Lászlóval, Philipp Györggyel és Szöllősi Ritával. ARTtransfer díjpályázat Idén negyedik alkalommal írta ki a Ludwig Múzeum az ARTtransfer díjpályázatot, amelyre olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok jelentkezését várta, akik saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs […]
HORROR FILMEK ZENÉI A CINEMUSICBAN
A Cinemusicban délután 5 órától a 2016-ban bemutatott Kaptár – az Utolsó fejezet című horror film aláfestésével borzoljuk a kedves hallgatók idegszálait, melyet Paul Haslinger írt. Ezt követően szintén egy horror film aláfestése hallható, a Pap- háború a vámpírok ellen című filmhez a műfaj zenei szakértője, Christopher Young írt zenei kíséretet. A 6 óra […]
MIT TEHETÜNK A STROKE MEGELŐZÉSÉNEK ÉRDEKÉBEN?
Otthonról Hoztam rovatunk témája a Stroke megelőzése. A teljes beszélgetés elérhető itt: INTERMEZZO – Bálint Edinával Vendégünk: Dr.Csiba László professzor, a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikájának egyetemi tanára az MTA rendes tagja Adás: 2022.11.25.
MEGJELENT MATUSCSÁK TAMÁS ÉN VAGYOK SZENT – GYÖRGYI CÍMŰ REGÉNYÉNEK ELSŐ RÉSZE
December 10-én lesz Szent-Györgyi Albert Nobel-díj átadásának 85. évfordulója. Szent-Györgyivel kapcsolatos tudásunk manapság szinte csak a C-vitaminnal összefüggő kutatásokra és az ennek révén elnyert Nobel-díjra korlátozódik, noha mindmáig legnépszerűbb tudósunk életét nem csak nagy jelentőségű tudományos felfedezései miatt érdemes felidéznünk! Hosszú élete alatt a zene és a sport szeretete, a politikai szerepvállalások, az élményekkel teli […]
MINŐSÉGI KULTÚRA ÉS MINŐSÉGI FINOMSÁGOK AZ ÜNNEPEKRE!
Különleges ajándékkártyákkal és csomagokkal készül a karácsonyra a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér. Színházi utalványt ajándékozni nem újkeleű dolog. Az ember megveszi az adott összegű utalványt, a megajándékozott meg arra az előadásra használja fel, amelyik éppen megtetszik neki. Benkő Nóráék azonban egy plusz ötletet is bedobnak. A Nekedterem.hu csapatával együttműködve az utalványok mellé […]
EL GRECO KIÁLLÍTÁS, ERTL PÉTER A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ IGAZGATÓJA, INDUL A DIÓTÖRŐ SZEZON
Első alkalommal láthat a magyar nagyközönség El Greco életművét átfogóan bemutató kiállítást Budapesten. Az összesen mintegy hetven művet felsorakoztató kiállításon a látogatók több mint félszáz alkotást láthatnak a spanyol-krétai mestertől. A kiállításról Cser Judit, művészettörténésszel beszélgettünk a Reggeli Expresszben. Újabb öt évig Ertl Péter lesz a Nemzeti Táncszínház igazgatója. A kinevezése 2023. január 1-től 2027. […]
A BALL CULTURE LEHELETFINOM ÉRINTÉSE: A NAILS COLLECTION
Csütörtökön a Hybridart Space Galériában nyílt meg a magyar kreatív ipar régóta meghatározó szereplője, Lonovics Zoltán kiállítása, a Nails Collection. A formabontó koncepciókban gondolkodó alkotó új projektje a ball-culture drag irányzatának világából merít. A kiállítás jövő szerdáig látható! A ball-culture kifejezésnek nincs pontos magyar megfelelője, a késői XX. században New Yorkban alakult ki az afro-amerikai […]
GRANDIÓZUS SZÓLISTÁK AZ ANIMA MUSICAE SOROZATÁBAN
A zene lelkéről elnevezett kamarazenekar az új évadban is világhírű művészeket lát vendégül. Vasárnap a Zeneakadémia Nagytermében a komolyzenei élet igazi éllovasai, játékuk pedig felejthetetlen élményeket ígér a hallgatóságnak. A három koncertből álló Grandioso sorozat első koncertje vasárnap lesz, ahol a venezuelai születésű Giovanni Guzzoval lép színpadra az együttes. A jelenleg a Camerata Salzburg […]
ROMANTIKUS ÉS VIRTUÓZ, ALKOTÓ FELNŐTT ÉS KREATÍV GYEREK, ÉS THÁLIA SZÍNHÁZ ÚJ MŰVÉSZETI VEZETŐJE A NYITÁNYBAN
A csütörtöki Reggeli Expresszben egy varázslatos lemezbemutató fuvolakoncertre hívjuk a hallgatókat, november 26-ra a Magyar Zene Házába, ahol a fuvolaművész-páros Győri Noémi és Madaras Gergely ad koncertet. Add tovább – Bátorság! címmel indított kampányt novemberben a Blum program. A kampány november 21 – december 9. között zajlik. A részletekbe pedig Dr. Patonay Anita, a Blum […]
A SZÍNHÁZ MINDENKIÉ – VERES 1 SZÍNHÁZ REMEK KEZDEMÉNYEZÉSE AZ ADVENTI IDŐSZAKBAN
Veresegyházon civil szervezetek fogtak össze azért, hogy a lehető legszélesebb társadalmi réteghez juttassák el a kultúrát, nevezetesen a Veres 1 Színház legnépszerűbb előadásait. A jótékonysági kezdeményezéshez a világ bármely pontjáról lehet csatlakozni, elég csupán egy email az info@veres1szinhaz.hu címre, melynek legyen ez a tárgya: A SZÍNHÁZ MINDENKIÉ. Közeledik az adventi időszak. Aki igazán környezettudatosan gondolkodik, […]