Yasmin Levy: A szomorúság az én vidámságom
December 3-án telt házas koncertet adott Yasmin Levy jeruzsálemi énekesnő. A kinti hidegben a Fesztivál Színház (MÜPA) termében forró, szenvedélyes és ünnepi hangulat uralkodott. Forró, mert a Yasmin Levy hangja és a dalszövegek mindenki szívét tűzre lobbantották. Szenvedélyes, mert a keleti dallamok, keserédes történetek és a múltat idéző nyelvek a ma emberéhez is szóltak. Ünnepélyes, mert a koncertet Izrael megalapításának hetvenedik évfordulójára szánták a hazai közönségnek.
Adventi nyereményjáték!
Játsszon velünk idén is! Két héten keresztül, minden munkanap nyisson egy-egy ablakot online adventi naptárunkban, hogy megnyerhesse az ott található ajándékokat! ADVENTI NYEREMÉNYJÁTÉKUNKAT ITT TALÁLJA Ne fáradjon az ajándékok beszerzésével, nyerje meg a Klasszik Rádiótól! Kellemes ünnepeket kívánunk! a Klasszik rádió csapata
Ötven év örökségének üzenete
Zenepedagógusoknak szóló digitális tudásközponttal, a Kodály-módszer nemzetközi térhódítását bemutató dokumentumfilmmel és hiánypótló új kötettel tiszteleg Kodály Zoltán nagysága előtt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.
Az óbudai maestro és a nagyváradi „Argentin”
Intermezzo című műsorunkban Hámori Máté karmesterrel és Szeghalmi Endre argentin tangótáncossal beszélgettünk zenéről, könyvekről, írásról, az életükről és a Klasszikus Karácsonyi koncertünkről.
Magyar zeneszerző nyert a Bartók Világversenyen
Dobos Dániel zongoradarabja lett a legjobb a több mint kétszáz komponistát megmozgató nemzetközi mezőnyben. Drumul Dracului című műve érdemelte ki az I. helyezést a Bartók Világverseny és Fesztivál zeneszerzői fordulójában, amelyet kiemelt nemzetközi népszerűség övezett.
10 pillanat, amit a klarinétosok túl jól ismernek
A klarinét nem egy egyszerű hangszer, de nagyon hálás: hatalmas hangterjedelem, végtelen kifejezőkészség, és különleges hangzás – csupa olyan dolgok, amelyeket minden zenész irigyel. És hogy mik az árnyoldalak? Íme tíz olyan pillanat, amit a klarinétosok túl jól ismernek.
Íme a 16. Anilogue nemzetközi filmfesztivál programja
5 nap, 6 helyszín, 14 egészestés film, 55 esemény, 300 animációs rövidfilm – szerdán kezdődik és december 2-áig tart a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Budapesten, ahol a közönség megnézheti az elmúlt év legjelentősebb animációs alkotásait a világ minden tájáról.
Piazzolla a tangó császára
Az argentin születésű, de New York City-ben felnőtt Astor Piazzollának a szívében is két hazája volt. A tehetséges fiú 16 éves korában visszatért a szülőhazájába, de a nevében megőrizte a New York-i emlékeket: a nevét angolosan, két l-lel írta, így az mindig amerikainak hangzott a hagyományos, argentin ejtésmód helyett.
Zeneakadémia 2019: Változatok Virtuozitásra
A Zeneakadémia vezetői nem viccelnek, amikor a programok megújításáról, különleges műsorokról és a 2019-es év bérleteinek zenei szenzációiról van szó. Minden korosztály számára felejthetetlen élményeket tartogatnak a tarsolyukban. Kamarazenei szenzációk, világsztárok és fiatal tehetségek a 2019-es évad bérleteiben a Zeneakadémián. Jöjjenek a részletek!
„Bartókot nem kell felhívni telefonon!”
November 25-én este a Zeneakadémián a világ minden pontjáról érkezett legjobb pályaműveket hallgathatjuk meg versekkel és különleges levélrészletekkel fűszerezve a 2018-as Bartók Világversenyen és Fesztiválon. A gálán először lép fel közös színpadon két kiemelkedő, fiatal magyar zongorista: Balázs János és Fülei Balázs. A művészek Bartók, Kodály és Liszt klasszikusaival készülnek.
