Szerző: Klasszik rádió 92.1

Mesék éjszakája idén is, élőszavas mesemondással

A mesék kerülnek a középpontba június 26-án, a Mesék éjszakáján: immár harmadik alkalommal várják az érdeklődőket nemcsak Budapesten, hanem több vidéki és külföldi helyszínen is élőszavas mesemondással. A kezdeményezés során a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület meseterapeutái mesélnek a világ népmesekincséből gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. „A mese mindenki számára tartogat üzenetet, élethelyzettől függően más-más mélységben. Mesét hallgatni […]

Papageno, benne a Szófa, a VéNégy Fesztivál és az idei Cziffra életműdíj

Papageno Klasszik ma délelőtt a Klasszikon! A szerkesztő Kádár-Csoboth Judit, Zólyomi Dániel techikus és a műsorvezető, Háver-Varga Mariann várja hallgatóit 10 és 12 óra között, a következő témákkal: A Budapesti Történeti Múzeum és az OFF-Biennále Budapest együttműködésének keretében egy páratlan jelentőségű, de ez idáig a közönség számára nem látható roma kortárs művészeti alkotás válik megtekinthetővé […]

John Powell, az egyedülálló hangzások mestere

A Cinemusic e heti sztárvendége John Powell brit zeneszerző. Kevés kortárs filmzeneszerző van olyan hatással a mozira, mint John Powell. Az animációtól a drámán át a lendületes Bourne- filmzenékig Powell képes a szimfonikus zenekar, az elektronika és az ütőhangszerek energikus, érzelmes és szívből jövő keverékét egyedülálló hangzássá alakítani. Powell 1996-ban költözött Los Angelesbe és úgy döntött, hogy ad […]

Bravúros szereplésre készül a Magyar Kamarazenekar

Az Impresszióban Bálint Edina vendége Bánfalvi Béla, Liszt-díjas hegedűművész, a Magyar Kamarazenekar alapítója, koncertmestere, a közelgő hangversenyek egyik szólistája. Virtuóz koncertsorozatot ad a Magyar Kamarazenekar, ezúttal „Modern Bravúr” címmel, amelynek keretében a legjelesebb kortárs zeneszerzők művei hangzanak el. A két koncertből álló programra szombaton kerül sor 17:30 órai, illetve 19:30 óra kezdettel a Duna Palota […]

Közeleg a Mézesvölgyi Nyár színházi fesztivál

Pest megye legnagyobb nyári szabadtéri színházi fesztiválja, a Mézesvölgyi Nyár idén nyáron már ötödik alkalommal várja nézőit. A veresegyházi Búcsú téri Nagyszínpad 1400 fős nézőterén 18 esti alkalom adódik majd az elmúlt időszak nyomasztó eseményei után a felszabadult szórakozásra júliusban és augusztusban. A Mézesvölgyi Nyár színházi fesztivált a Veres 1 Színház alapította, amely színház már 7 évadot tudhat […]

Fahrenheit 2020 a Virág Benedek Házban

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Pelsőczi Réka színművész, a Fahrenheit 2020 című előadás rendezője; és Konyorczik Borbála urbanista, a Hosszúlépés. Járunk? társalapítója és ügyvezetője Jövő vasárnap a Virág Benedek Házban láthatjuk a Fahrenheit 2020 című előadást. A ház egyike annak a néhány épületnek, amelyek még a régi Tabán keserédes hangulatát őrzik. A Tabán domb tövében […]

Laposa Julcsi népzenész új kiadványa a Tavasz-nyár

A Kaláka közreműködésével készült el Laposa Julcsi népzenész Népi hang-színek művészeti kiadvány-sorozatának negyedik része; a Tavasz-nyár. Laposa Julcsi Junior Prima Díjas népzenész-zenei mediátor ezúttal a Kárpát-medence magyar ajkú közösségeinek tavaszi-nyári népszokásait, népdalait, népviseleteit mutatja be a tőle megszokott kreativitással. A kiadványhoz tartozó lemezen Zala megyei gyermekekkel, és az ötvenéves Kaláka együttes közreműködésével csendülnek fel szebbnél […]

Kaleidoszkóp VersFesztivál a kaposvári Csiky Gergely Színházban

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont a 20. jubileumi Kaleidoszkóp VersFesztiválnak. A VersFesztivált a Magyar Versmondók Egyesülete a színházzal közösen kétévente rendezi meg a jövőben, erről állapodott meg a színház és az egyesület. Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje 2021. november 3-7. között zajlik majd Kaposváron, ahol milliós díjazás várja a győztes produkciókat. A nevezési határidő […]

John Powell egykor reklámfilmekhez írt zenét

John Powell brit zeneszerző az e heti Cinemusic vendége, aki mára az egyik legmeghatározóbb egyénisége a hollywood-i zeneszerzőknek, ám egykor reklámfilmek zenéjével kezdte pályáját.  Az 1963-ban kelet-sussex-i születésű Powell hétéves korában vette elő először kezébe a hegedűt. Apja, a Királyi Filharmonikusok tubajátékosa biztatta, de csak egy pontig. „Mindig azt szokta mondani: „Ne játékos légy, hanem […]

Az Európai Zenei Tanács elnöke Victoria Liedbergius, magyar tagja Zsoldos Dávid

Az Európai Zenei Tanács tisztújító ülésén a norvég Victoria Liedbergiust választották a szervezet elnökének, aki tíz év után váltja elődjét, Ian Smith-t. A testület tagjai között ismét bizalmat kapott az EMC elnökségének magyar tagja, Zsoldos Dávid. Az Európai Zenei Tanács alelnöke Audrey Guerre lett, az elnökség tagjai pedig Hollandiából Willem van Moort és Harrie van den Elsen, […]

Back To Top