Az Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetéért Harag Anita kapta a 2020-as Margó-díjat.
A legjobb első prózakötetért járó díjat hatodik alkalommal adták át a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. Az elismerés mellé félmillió forint, próbafordítás, tárcasorozat, bemutatkozás a Müpa 2021/2022-es Literárium-sorozatában és a Bookline 15 millió forintos médiatámogatása is jár.
Harag Anita novellái hol a gyerek, hol a kamasz vagy a fiatal felnőtt nézőpontjaiból mutat meg családtörténeteket. Nyelvezete minimalista, elbeszélő technikája sűrű, szereplői szinte életre kelnek. A kötet címében megjelenő hűvösség a mindennapi kapcsolatokban megjelenő távolságokra is utal – olvasható a Fesztivál közleményében. A Holtverseny című regényével 2015-ben Totth Benedek, Szűz Mária jegyese című könyvével 2016-ban Milbacher Róbert, 2017-ben Szöllősi Mátyás Váltóáram című novelláskötete nyerte el a legjobb első prózakötetesének járó Margó-díjat, 2018-ban Mécs Anna: Gyerekzár című műve, 2019-ben pedig Fehér Boldizsár:Vak Majom kapta az elismerést.
2020-ban 19 első prózakötetet jelöltek a kiadók és a szerzők a díjra, amelyek közül a tíz legjobbat előzsűri választotta ki, majd a szakmai zsűri döntött a legjobb háromról: Harag Anita könyve mellett Babarczy Eszter A mérgezett nő című novelláskötete és Hegyi Ede A senki című regénye került az élmezőnybe. A Margó-díjról döntő zsűri tagjai idén a Fiatal Írók Szövetségéből Antal Nikolett, a Szépírók Társaságától Czinki Ferenc, Gaborják Ádám, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója voltak.
www.Margó Fesztivál