Kivirágzik a „Művészetek Kertje” a Szigeten és Csend – A mindennapok költészete: Révész Tamás életműve a Műcsarnokban a keddi Intermezzoban

Kivirágzik a „Művészetek Kertje” a Szigeten

Új szintre emeli művészeti programjait az idei Sziget Fesztivál, ahol a látogatók már nemcsak nézői, hanem aktív résztvevői is lehetnek az élményeknek. A fesztivál egyik legnagyobb újdonsága a Jardin des Arts, vagyis a Művészetek Kertje, amely egy összefüggő kulturális negyedként kapcsolja össze a kortárs cirkuszt, a táncot, az audiovizuális művészeteket és az összművészeti produkciókat. Az új koncepció célja, hogy a különböző műfajok egymást inspirálva, egymással párbeszédet folytatva teremtsenek egyedi fesztiválélményt. Az Intermezzo vendége Jenna Jalonen,  a Sziget Fesztivál művészeti és élményprogramokért felelős vezetője.


Csend – A mindennapok költészete: Révész Tamás életműve a Műcsarnokban

A Műcsarnokban október 11-ig látható Révész Tamás: Csend – A mindennapok költészete című kiállítás, amely a magyar fotóművészet egyik meghatározó alkotójának gazdag életművéből válogat. A három kiállítóteremben közel száz fénykép mutatja be az elmúlt évtizedek emberi történeteit, hétköznapi pillanatait és különleges találkozásait. Révész Tamás munkásságát a szakma a lírai dokumentarizmus egyik legfontosabb hazai képviselőjeként tartja számon. Fotóinak középpontjában mindig az ember áll, a hétköznapok apró, gyakran észrevétlen mozzanatai pedig költői erejű képekké formálódnak. Munkáiban sokan fedezik fel André Kertész szemléletének továbbélését, amely a legegyszerűbb jelenetekben is képes megtalálni az érzelmeket és a szépséget. A vendég  Révész Tamás, Balázs Béla-díjas  fotóművész, fotóriporter.

Back To Top