Ötszáz év lenyomata – európai tradícióra épülő grafikai alkotások mutatkoznak be a HAB-ban
Kiemelkedő grafikai alkotásokkal várja a látogatókat legújabb időszaki kiállításán az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központ. A Közös többszörös. Európai nyomtatott grafika – A régi mesterektől a kortárs törekvésekig című tárlat Kónya Ábel kurátori közreműködése nyomán a Szépművészeti Múzeum, a Herman Ottó Múzeum és a Krakkói Nemzetközi Grafikai Triennálé gyűjteményeinek rangos darabjaiból válogat, bemutatva az európai sokszorosított grafika több mint fél évezredes történetét. A klasszikus és kortárs eljárások széles spektrumát szemléltető kiállítás április 19-ig látogatható a HAB kiállítótereiben. A vendég Olajos Anna, a MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business művészeti igazgatója.
150. virtuális séta a Műcsarnokban!
A Műcsarnok világviszonylatban is az elsők között, 2014 őszén kezdte időszaki kiállításait virtuális sétaként dokumentálni. Akkor még a teljesség igénye nélkül, néhány tárlatot örökítettek meg ebben a formában.
A pandémia ezen a területen is fordulatot hozott: 2020 tavaszától már minden kiállításról készül virtuális séta, egyesekről pedig hanganyaggal kísért, bővített változat is. Ezek az „extra” séták a korábbi gyakorlattól eltérően nemcsak a tárlatok hangulatát kívánják bemutatni, hanem teljes egészében bejárhatóvá teszik azokat.
A Műcsarnok évente mintegy 20 kiállítást rendez, így mára eljutottak a 150. virtuális sétához, és a több mint 6000 virtuális látogatóhoz. A 150. séta publikálása alkalmából a korábban jelképes e-jeggyel igénybe vehető 22 bővített sétát ingyenessé tették, ezek normál változatait pedig lecserélték az extrákra. A vendég Tuza Norbert, a Műcsarnok marketingigazgatója.
NFI filmes táborok
Filmes élményeket nyújtó táborokat szervez a fiataloknak a Nemzeti Filmintézet különböző korosztályoknak, 11-től egészen 35 éves korig. A résztvevők bepillanthatnak a filmes szakmák világába, kreatívan alkothatnak és új élményekkel gazdagodhatnak, alkotótársakra találhatnak. Az animációs dokumentumfilmek iránt érdeklődőket most először külön tábor várja a Kék Pelikan alkotóival. A Nemzeti Filmintézet (NFI) kiemelt figyelmet fordít a mozgóképes pályaorientáció és a pályamódosítás támogatására, amihez kiváló terepet nyújtanak a filmes táborok. Évek óta nagy sikert aratnak a különböző korosztályokat célzó, közösségteremtő táborok, tavaly mintegy száz fiatal tett szert filmes élményekre. A Vetítő rovat vendége Gyulavári Tímea, a Nemzeti Filmintézet Mozgóképszakmai pályaorientációs menedzsere.
