Varázsvilággal nyitott a Lumina Park Budapest
Budapest kedvelt téli attrakciója, a Lumina Park idén is megnyitotta kapuit a Margitszigeten fénnyel ragyogva be a hűvös, sötét estéket. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és lengyel partnere, a Lumina sp. z o. o. erre a fényszezonra Varázsvilágot teremtett a Pala gőzölgő medencéi és csodálatos fái közé. Az évente százezreket vonzó Lumina Park ebben az évben immár negyedik alkalommal tér vissza a Palatinus strandra, és mint eddig, ezúttal is más tematikával. A fénypark csodás tájakon és mesebeli világokon át vezető izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat egészen a tavasz kezdetéig.
A Reggeli Expressz rovat vendége Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.
Ki volt Ráby, Jókai rabja? kiállítás
Jókai Mór születésének 200. évfordulójához kapcsolódva különleges helytörténeti kiállítás nyílt a szentendrei Ferenczy Múzeumban, amely a Rab Ráby főhősének valódi alakját és izgalmas életútját mutatja be. A tárlat három nézőpontból – a történeti források, Ráby önéletírása és Jókai regénye alapján – rajzol árnyalt képet a 18. század híres-hírhedt alakjáról. Eredeti dokumentumok, fegyverek, személyes tárgyak és képzőművészeti alkotások idézik meg Ráby kalandjait és a legendássá vált Ráby-ház történetét. A kiállítás 2026. május 31-ig látogatható a Ferenczy Múzeumban.
A Reggeli Tárlat rovat vendége Dr. Fábián Laura történész, kurátor.
Kránicz Bence: A helyemen ülsz – Válogatott filmkritikák és Lichter Péter: Hogyan tesznek boldoggá a kísérleti filmek? könyvek
A beszélgetés első felében Kránicz Bence novemberben megjelent, A helyemen ülsz – Válogatott filmkritikák című könyvéről beszélgetünk. A kötet azt a kérdést járja körül, hogy lehet-e a filmkritika több puszta útbaigazításnál — lehet-e önálló, élvezetes, stilárisan gazdag irodalmi műfaj.
A második szakaszban Lichter Péter új könyvéről, a Hogyan tesznek boldoggá a kísérleti filmek? című esszé- és tanulmánykötetről lesz szó.
A könyv személyes és szakmai nézőpontból is megmutatja, milyen örömöket, szabadságot és kreatív kihívásokat tartogat ez a sokszor félreértett filmes terület. 16:9 Könyvműhely kettős könyvbemutatóra várja az érdeklődőket a Kelet Kávézóba december 8-án 18 órától.
A Könyvjelző rovat vendége Lichter Péter filmrendező, filmesztéta, filmtörténész, író.
