Sikeres évadot zárt a Nemzeti Színház a hétfői Intermezzoban

Sikeres évadot zárt a Nemzeti Színház


A színház egy rendkívül mozgalmas évadon van túl, amelynek előadásait és rendezvényeit már ősztől Szabó Ádám marketing- és kommunikációs igazgató segítette. Az egyik kiemelkedő esemény az egy hónapig tartó MITEM volt, ami ismét bizonyította, hogy a nemzetköziségnek a Nemzetiben is kiemelt helye van. Nagy hangsúlyt helyeznek a fiatalokra, az ő bevonásuk is igen fontos a színház jövője szempontjából. Fejes Szabolcs Liliomot rendezett, Molnár Kristóf pedig magát Földes László Hobo-t. Ők mindketten Vidnyánszky Attila tanítványai . Fiatal színművészek és a zenés osztály művészei az Olasz szalmakalapban is felléptek. Nagy eredmény, hogy 11 alkalommal telt meg a Nemzeti Színház nézőtere Slava Polunin legendás hó-show-jára. Az évadzárás természetesen azt is jelenti, hogy már a következőre készülnek, amely idén is nyílt nappal indul majd. A vendég Szabó Ádám, a Nemzeti Színház marketing- és kommunikációs igazgatója.

Back To Top