Liszteszsákkal és orvosi spatulával szemléltetni a létezés alapkérdéseit?
A budapesti The Space Contemporary Art Gallery-ben már látogatható Fürjesi Csaba hazai kiállítása. A Salzburgban és Magyarországon is tevékenykedő többszörös magyar és nemzetközi grafikai díjas Fürjesi Csaba „A felejtés határai” címmel mutatja be legújabb tárlatát Budapesten. Fürjesi az alkotásaiban a konkrét idő és a relatív időérzékelés kérdései között egyensúlyoz. Kiszakítja a megszokott objektumokat és sémákat eredeti kontextusukból, az idő lelassul és kitágul, a világ egy pillanatra megáll, a valóság és fikció pedig összeolvad. A vendég Fürjesi Csaba képzőművész.
A Bábjátékos – Balázs Zoltán újra itthon rendez
A művész régóta a nemzetközi színházi kultúra meghatározó alkotója, mégis fontosnak tartja, hogy időnként Magyarországon is rendezzen. Most éppen Gilles Ségal A Bábjátékos című abszurdját állította színpadra a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban. A Maladype Színházzal koprodukcióban megvalósuló magyarországi ősbemutatóra két hete került sor Debrecenben. A Holokauszt 80. évfordulója alkalmából jövő hétfőn Budapesten, a Rumbach Zsinagógában is láthatjuk. Impresszió rovat Balázs Zoltán rendező.