Húsvéthétfő van, amely az egyházi ünnepek között nem szerepel, ugyanakkor hatalmas tárháza van azoknak a népszokásoknak, mint a locsolkodás, a hímes tojás ajándékozása, amely ehhez a naphoz kapcsolódik.
A locsolkodás alapja például, a víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit, amely az idők változásával, már a modernebb, városias kölnivízzel való locsolás formájában él tovább. A néphagyomány bibliai eredetet is tulajdonít a locsolkodás hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. A locsolkodó versek gyakorta piros tojás, hímes tojás néven említik az e napon adott ajándékot, amelynek oka, hogy régen piros színnek védő erőt tulajdonítottak.
A húsvéti tojások piros színe, szintén a hagyomány szerint, Krisztus vérét jelképezi. Érdekes, hogy a locsolkodás nem, de a tojásfestés szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt. Más vélekedések szerint a húsvét eredetileg a termékenység ünnepe, amely segítségével szerették volna az emberek a bő termést, és a háziállatok szaporulatát kívánni. Így meg is oldódik a kínzó rejtély, hogy szegény nyúl hogyan kapcsolódik a tojáshoz: két szimbólum, a szapora nyúl, és a tojás, az élet maga. A locsolkodás pedig, az öntözés utánzásával a bő termést hivatott jelképezni.
A Húsvét a fák ünnepe, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepe is. Minden természetvallás megünnepli ezt a napot, amikor a Föld újra termékennyé válik, és elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok. A termékenység szász istennőjét, Eostrét, valamint a germán Ostarát köszöntik e napon, sőt a németeknél a húsvét: Oster, amely a termékenység istennőjére utal.
Némelyik hagyomány a Zöld Istennőt és a Zölderdő Urát ünnepli ilyenkor. Az istennő termékennyé teszi a Földet, felébreszti Őt mély álmából, az Istenség pedig segít fölnevelni, érlelni a termést. Járja a zöldülő mezőket, öröme telik a természet bőségében. Tüzeket gyújtanak hajnalban és keményre főzött tojásokat festenek tarkára.
A tojás megjelenési formája maga is szimbólum: a ragyogó sárga gömb a belsejében maga a Napisten, fehér héja a Fehér Istennő, az egész pedig az újjászületést és a termékenységet jelképezi. A nyúl szintén termékenység szimbólum, valamint Eostre istennő princípiuma.
Eredetileg (Németországban) húsvétkor az emberek gyöngytyúkot adtak egymásnak ajándékba és maga a hagyomány már feledésbe merült. A gyöngytyúk németül Haselhuhn. Rövidítve Hasel. A nyuszi pedig Hase. Valószínűleg ez a félreértés okozta azt, hogy idővel itthon összekötötték a húsvétot a nyúllal.
„Kevés olyan ünnepe van az emberiségnek, amelyhez már eleve annyi téves eszme, néphit és népetimológia fűződnék, mint a csakugyan rejtelmekkel teli húsvéthoz. Kezdjük mindjárt a piros tojásokat tojó nyúllal, amelyről kiváló etnológusunk, Solymossy Sándor mutatta ki, hogy egyszerű nyelvi botlásból született meg. A botlást az egyébként annyira pontos németek követték el, amikor a fiatal, kövér madárnak, a Haselhuhnnak a nevét értették félre Haserlnek, nyulacskának, s azóta – minden természettudományos jobb meggyőződésük ellenére – nyúllal tojatják a piros tojást.
A másik ilyen nyelvbotlás a bárány körül történt. Ezért már a régi, római keresztények a felelősek, akik a Mithra-kultuszból ismert Agni-Deust (a Tűzistent) értelmezték félre, s nevezték el Agnus Dei-nek (Isten Bárányának), s ezzel egyszerre belekeveredtek egy egészen más, sémi eredetű vallásos szokásba, amelyről majd még szólunk e sorokban. Baj van aztán magával a húsvét idegen nevével is. Németül hol Paschnak, hol Osternnek mondják. A Pasch természetesen a pészach (a zsidó húsvét) elnémetesítése, jóval a nürnbergi törvények keletkezése előtt. Csakhogy ezt a pészachot vagy passzachot minduntalan hol a passióból, hol a pászkából származtatják, holott egyikhez sincs semmi köze. A passzah átmenetet jelent, éspedig kétféle értelemben. Históriai jelentése szerint a zsidók „átmenete” Egyiptusból a Vörös-tengeren át; csillagászati jelentése szerint pedig a Nap átmenete a tavaszi napéjegyenen. S külön tévedések forrása még a germán eredetű Oster szó is. Ez az ősindogermán Ostarának, a tavasz istennőjének a neve, amelyet aztán a keresztény papok átvettek a keresztény húsvét ünnepére. Nem tévesztendő persze össze az Auster szóval, amely osztrigát jelent. Csakhogy mégis összetévesztették a derék térképrajzolók, akik az Austerninselt következetesen Osterinselnek írják, mire a mi kitűnő földrajztudósaink is Húsvét-szigeteknek fordítják az angol Osztriga-szigeteket.„ (Supka Géza: Kalandozások a kalendáriumban és más érdekességek, részlet: A futó évek margórája/ A húsvéti szokások háromféle gyökerek)
forrás: snails/ 2, karospa, jeles napok,
