Pályázati felhívást tett közzé a PLACCC Fesztivál
A PLACCC 2021-ben indította el SENSING THE CITY programsorozatát. Idén ismét nyílt pályázat keretében keresnek olyan kisformátumú projekteket, amelyek köztereken – vagy közös tereken – megjelenve, a városi élet résztvevőit bevonva, különböző érzékszerveikre hatva segítik a városi szövethez és ökoszisztémához való kapcsolódást. A város érzékszerveinken keresztül tárul elénk. A látás, hallás, szaglás, tapintás és ízlelés útján fedezzük fel környezetünket, a város ritmusát, atmoszféráját, textúráját, ugyanakkor aktuális állapotát is A szervezők olyan alkotók jelentkezését várják, akik munkájukkal igyekeznek átjárást találni a művészeti alkotás és a környezetünk, elsősorban annak drasztikus változásainak, kihívásainak tudományos-ismeretterjesztő megközelítése között. Továbbá nyitottak arra, hogy projektjükhöz tematikus beszélgetés is kapcsolódjon. A beszélgetések témáját, valamint az abba bevont szakértőket – a művészeti projektekhez igazodva – később közösen határozzák meg a kiválasztott alkotókkal. Az Impresszió rovat vendége Nánay Fanni, a PLACC Fesztivál főszervezője.