Az Intermezzo mai vendége Erdődy Orsolya, a BFZ igazgatója

bfz A

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója

A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai mától, a tervek szerint minden nap Karanténesteket tartanak, hogy a nagyzenekari hangversenyek hiányában is zenei élményt biztosítsanak a közönségnek. Az online követhető kamarakoncerteket, amiket a zenekar próbaterméből közvetítenek, azoknak ajánlják, akik a bezártság időszakát tartalommal szeretnék megtölteni. Ahogy Fischer Iván fogalmazott: „zenére szükség van, ilyenkor még inkább”. A BFZ arra kéri a hallgatókat, ha tehetik, támogassák a zenekar tagjait, akiknek a sorozatos koncertlemondások komoly bevételkiesést jelentenek. A Karanténestek megtekinthetők a www.bfz.hu oldalon és a zenekar Facebook-oldalán – amíg lehetséges — minden este 19:45-kor.

Fischer Iván saját álmát váltotta valóra, amikor 1983-ban Kocsis Zoltánnal együtt megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. Az együttes a kezdetektől a lehető legigényesebb muzsikálást és a közösség sokoldalú szolgálatát tűzte ki célul.

A BFZ-t a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon. Az együttes a nemzetközi zenei élet legfontosabb koncerthelyszínein, a New York-i Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, a bécsi Musikvereinban, a londoni Royal Albert Hallban és Barbican Centre-ben is koncertezik. Állandó vendége a Mostly Mozart Fesztiválnak, a Salzburgi Ünnepi Játékoknak és az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválnak. Két alkalommal nyerte el a Gramophone-díjat. 2013-ban Mahler 1. szimfóniájának felvételéért Grammy-díjra jelölték, Mahler 5. szimfóniájának felvételéért 2014-ben megkapta a Diapason magazin rangos díját, a Diapason d’Ort, valamint az olasz Toblacher Komponierhäuschen-díjat. Az Argentin Zenekritikusok Szövetsége 2016-ban a BFZ-nek ítélte oda a legjobb külföldi szimfonikus zenekarnak járó elismerést.

Az együttes innovatív koncertjei világszerte híresek. Az Autizmusbarát Kakaókoncertek, a Titokkoncertek, a zenei maratonok, a fiatal felnőtteket megcélzó Midnight Music, a Concertino sorozat, a hátrányos helyzetű gyerekeket integráló TérTáncKoncert, az ingyenes Közösségi Hét és a Müpával közös szervezésű Európai Hidak fesztivál mind egyedülálló program.

A Budapesti Fesztiválzenekar operaprodukcióit Fischer Iván vezényli és rendezi. Ezeket az előadásokat meghívták már a Mostly Mozart Fesztiválra, az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválra és az Abu-Dzabi Fesztiválra is; a New York magazin 2013 legjobb komolyzenei eseményeit rangsoroló listáját a Figaro házassága vezette.


Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar alapítója és zeneigazgatója, a berlini Konzerthaus és a Konzerthausorchester tiszteletbeli karmestere. Az utóbbi években zeneszerzőként is tevékeny: műveit bemutatták az Egyesült Államokban, Hollandiában, Belgiumban, Magyarországon, Németországban és Ausztriában is. Nagy sikerű operaelőadások rendezője, 2018-ban megalapította a Vicenzai Operafesztivált.

Vendégkarmesterként több mint tíz alkalommal vezényelte a Berlini Filharmonikus Zenekart, minden évben két hetet tölt az amszterdami Royal Concertgebouw Zenekarral, és gyakran vezényli az Egyesült Államok vezető szimfonikus zenekarait. Zeneigazgatóként vezette a Kent Operát és a Lyoni Operaházat, vezető karmesterként a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekart.

A világ legeredményesebb zenekarvezetői között tartják számon. Hírnevéhez zenekarának intenzív nemzetközi turnétevékenysége mellett nagy szakmai visszhangot és közönségérdeklődést kiváltó hanglemezeinek sora is hozzájárult. Számos felvételét tüntették ki értékes nemzetközi díjakkal.

A Magyar Mahler Társaság alapítója és a Brit Kodály Akadémia védnöke, Budapest díszpolgára. A Magyar Köztársaság elnöke Arany Emlékérmével tüntette ki, a Világgazdasági Fórum a nemzetközi kulturális kapcsolatok érdekében tett szolgálatai elismeréseképpen Kristály-díjban részesítette. A Francia Köztársaság kormánya a Művészeti és Irodalmi Rend lovagja címet adományozta neki. 2006-ban Kossuth-díjat, 2011-ben Prima Primissima-díjat kapott, és elnyerte a Brit Királyi Filharmónia díját, valamint a holland Ovatie-díjat. 2013-ban a londoni Royal Academy of Music tiszteletbeli tagjává választotta. 2015-ben megkapta az Abu-Dzabi Fesztivál életműdíját, 2016-ban az Argentin Zenekritikusok Szövetsége a legjobb külföldi karmesternek választotta.

forrás: www.bfz.hu 

borítófotó: Stiller Ákos

Back To Top