Antonio Lucio Vivaldi (1678 – 1741) hegedűvirtuóz, 90 opera, 517 concerto és több, mint 100 sonata szerzője, 342 évvel ezelőtt született.
Antonio születésétől súlyos betegségben szenvedett: asztmája volt, amely egész életében kínozta őt, sokszor volt rohama, ráadásul nem tudott lépcsőn mászni és járni. Édesapja, Giovanni Battista borbély volt, de csodásan hegedült és 1685-től már a Szent Márk templom zenekarában játszott, sőt, időnként komponált és az operaigazgatásban is tevékenykedett. Antonio-t is igyekezett minél hamarabb megtanítani hegedülni, aki tehetségesnek mutatkozott, így hamarosan apa és fia együtt utazgatott és adott hegedűkoncerteket, először például Velencében. Itt, egy korabeli 1713-as reklámban, Giovanni Vivaldi-t és fiát Antonio-t, a város legjobb hegedűművészeiként írják le.
Antonio Vivaldi 15 éves korában megkapta a „kapus” címet – a legalacsonyabb papi rangot, amely a templom kapuja kinyitásának jogát biztosította. 1703-ban pappá szentelték az akkor már ismert muzsikust, akit azután Velencében a későbbiekben, mint „vöröshajú” papot ismertek. Ebben az évben került a Pio Ospedale della Pietá elnevezésű leányárvaházba, mint zenemester (maestro di violino). Az Ospedale (Ospitale) egyfajta kombinációja volt a leány-konzervatóriumnak, árvaháznak, apácazárdának és bentlakásos iskolának. Az intézetnek kiváló zenekara és énekesei voltak, az együttes nemcsak az istentiszteleteken, hanem más városi eseményen is gyakran szerepelt és Vivaldi számos művet komponált számukra.
A Pietában tartott istentiszteletek például, kiemelt események voltak a velencei nemesség és a külföldi látogatók társasági életében, így nagyon fontos volt a fiatal énekesek és hangszeresek képzettek legyenek és rendszeresen új műveket tudjanak bemutatni. Az első sikert a L’Estro Armonico című, tizenkét koncertből álló gyűjteményével aratta – ezt egy amszterdami kiadó gondozta. Ez volt az a mű, ami konkrétan már anyagi hasznot is hajtott a művésznek.
Az 1710-es években Vivaldi követte apját az opera világába. Már 1708-ban megkomponálta a Le gare del dovere c. művét, amiben felhasználta a teljes operai eszköztárat. Legkorábbi ismert operáját, az Ottone in Villát 1713 májusában, Vincenzában mutatták be, ám, mint zeneszerző és impresszárió, a velencei San Angelo színházban kezdett működni. Időközben Vivaldi zeneszerzőként rengeteg rajongót szerzett magának, példáué Németországban, ahol nem csak a Vivaldi concerto-k voltak népszerűek, de műveiből Bach többet billentyűs hangszerre átdolgozott, Johann Ernst pedig concertókat írt Vivaldi stílusában.
35 éves korára Antonio már rendszeresen dolgozott színházaknak: évente három-négy operát írt, maga készítette elő őket, és az összes ehhez kapcsolódó pénzügyi kérdésről (bemutatók, zenészek) maga határozott, majd a San Angelo színház társtulajdonosává vált. Vivaldi az európai nemesség és a királyi család számára is szívesen készített kompozíciókat. Jól ismert kantátái; vagy a Gloria, amelyet XV. Lajos házasságának 1725-es ünneplésére írták, de írt darabokat a francia királyi hercegnők születésére is.
1723 júliusától a Pietá vezetői havonta 2 concerto megírására szerződtek Vivaldival, s ezeket, ha éppen utazott, postán kellett elküldenie, valamint, ha Velencében volt, köteles volt a concertokat betanítani a zenészeknek és legalább 3-4 próbát levezényelni.
Az Ospedale vezetői Vivaldi kinevezését évenként hosszabbították meg egészen 1709 februárjáig. Valószínűleg ekkor sem mulasztás vagy személyes ok miatt mozdították el; inkább azért, mert kinevelte tehetséges utódait. 1711 szeptemberében végül visszahívták a Pietába, és minden ellenállás dacára újra és újra kinevezték, egészen 1716 márciusáig, majd néhány hónap múlva feljebb lépett a ranglétrán és maestro de’ concerti – koncertmester lett. 1718 áprilisában Vivaldi új operáját, az Armida al campót Mantuába vitte, ahol 1720-ig maradt.
Ez idő alatt 3 operát írt; Mantova kormányzója pedig (Fülöp) kinevezte őt maestro di cappella da camera (amely címét megtarthatta Mantuából való távozása után is)
Miután rövid időre visszatért Velencébe, Vivaldi Rómába ment, ahol három karneváli szezont töltött, s kétszer játszhatott a pápa előtt. Zeneszerzőként még mindig nagy nyereséget jelentett Vivaldi a Pietá számára, folytonos utazásai ellenére is, amely nem tette lehetővé a tanárként való állandó alkalmazását. Ekkoriban kezdődhetett barátsága Anna Giraud egy francia származású alténekesnővel, aki a komponista tanítványa volt. Amikor Anna és nővére beköltöztek a mester házába, mint Vivaldi „ápolói”, a komponista környezete, de a város is sokat pletykált a különös felállásról, de nyíltan soha nem támadták emiatt.
1726-28 között Vivaldi ismét zeneszerzőként és impresszárióként működött a San Angelóban, ezzel egy időben hangszeres művei folyamatosan növelték hírnevét. 1725-ben adta ki az Il cimento dell’armonia e dell’invenzione c. op. 8-as sorozatot, amely az évszakokat ábrázoló 4 concertóval kezdődik.
1729-1733 között Vivaldi sokfelé utazott. Bécsben, és Prágába is bemutatták két új operáját: az Agrippo-t és az Alvildá-t. A szerző szerette maga ellenőrizni új operáinak színpadra állítását, premierjeinek helyét és időpontját is szívesen meghatározta.
Vivaldi közeli kapcsolatban állt a Ferrarában élő Guido Bentivoglio d’Aragona márkival, az ő támogatását vette igénybe operáinak színpadra viteléhez. 1738-ban azonban Ferrara bíboros érseke megtiltotta, hogy Vivaldi Ferrarába menjen, állítólag az Anna Giraud-val való kapcsolata miatt, illetve azért, mert nem akart misézni. Emiatt azonban operáit kritizálták.
Vivaldi mindent elért, ami egy zeneszerző álma lehetett: rengeteg megrendelése volt, sok pénzt keresett, megkapta VI. Károly császár lovag címet, de az a hír járta, hogy igen hiú volt, szerette a dicsőséget és a pénzt, de nem jól sáfárkodott vele, mindet elverte. Egy idő után elfogyott minden tartaléka és szüksége volt pénzre. Úgy határozott Bécsbe utazik, ahol pártfogójától, VI. Károlytól szeretett volna segítséget kérni. Ám megérkezése előtt nemsokkal, az uralkodó meghalt, így Vivaldinak semmi esélye nem egy jól jövedelmező zenészi állásra. Drezdába akart menni, de útközben megbetegedett, így már nem tudott útra kelni, július 27-ről 28-ra virradó éjszakán, bélfertőzésben elhalálozott. Vivaldi, a barokk zene egyik legnagyobb csillaga, teljes magányban és szegénységben halt meg.
Érdekesség, hogy Vivaldi-t és a hozzá kísértetiesen hasonlóan elhunyt Mozartot, ugyanabban a temetőben temették el Bécsben, ahol a lakosok legszegényebb tagjait.
