Eisemann Mihály, Egresi Mihály, teljes nevén: Eisemann Mihály László (1898 – 1966)magyar zeneszerző, karmester, zongorista, 1966-ban, ezen a napon hunyt el.
Kántortanító édesapjától tanult kottát olvasni, énekelni. 7 évesen kezdett hegedülni tanulni, de nem lelte örömét benne, inkább zongoraleckéket vett apjától. 17 évesen Varga Vilma növendéke lett, majd 1917-ben felvették a Zeneakadémiára, ahol Kodály Zoltán, Siklós Albert és Weiner Leó voltak a tanárai. Zeneakadémiai tanulmányaival egy időben jogot is tanult a Budapesti Jogi Egyetemen. Diplomavizsga előtt Koessler magához hivatta, s a szándékairól faggatta, hogy mivel szeretne foglalkozni a jövőben. „Zeneszerző akarok lenni- mondta Eisemann. A professzor csak annyit felelt: Ne legyen! Maga egy nagyon szorgalmas fiatalember, de sohasem lesz magából zeneszerző! Ettől úgy elkeseredtem, hogy elmentem tisztviselőnek az Élelmezési Minisztériumba”. Egy Rákóczi úti bár zongoristát keresett akkoriban.
Eisemann jelentkezett, felvették és három hónap elteltével már a Stefánia úti Admirál bárban játszott, ahol a nagyhírű szövegíró, Harmath Imre is rendszeresen megfordul. Egy nap kérésére eljátssza neki saját szerzeményét, s Harmath rögtön ír rá egy verset, amely néhány hét alatt ismert sláger lesz a „Szeret-e még”. Egy hónap múlva, hasonló körülmények között megszületik, a „Lesz maga juszt is az enyém(1927). A szerzőpárost e két sláger teszi ismertté kezdetben. Első slágereit az Omnia Kabaréban, valamint a Bethlen téri Színpadon kezdi énekelni Neményi Lili, Radó Sándor és Verbőczy Ila nagy sikert aratva.
Három mákvirág címmel Szilágyi Lászlóval írta meg első operettjét, amelyet Miss Amerika címmel mutatott be a Fővárosi Operettszínház1929. január 12-én. Nem hagyományos operett volt ez, hanem tizenkét képből álló revüoperett, tele látványossággal, rengeteg tánccal, a színház kizárólag erre a darabra ötven táncost szerződtet, és Kabos Gyula, Fejes Teri, Péchy Erzsi válnak a darab kedvencei, Kertész Dezső, Szokolay Olly nagyszerű játéka mellett.
1931-ben a Die Schwebende Jungfrau című német filmhez írt először filmzenét. 1931 és 1943 között 11 magyar filmhez írt filmzenét. 1945 után ismét bárzongorista lett, 1958-ban mutatták be utolsó előtti operettjét a Bástyasétány 77-et (vagy „A Bástya”, ahogy Eisemann gyakorta nevezte).
A közkedvelt vélekedéssel ellentétben sosem volt a Fővárosi Nagycirkusz karmestere. A félreértést az okozhatja, hogy a Cirkusz csillaga című operettjét ő dirigálta a Nagycirkuszban. 1965-ben hazalátogatott szülőföldjére, tiszteletére díszelőadást rendeztek a szabadkai színházban. Kedvenc saját szerzeménye: Mondja, mi ragyog a szemén (1936). Az Egy csók és más semmi, az Én és a kisöcsém, a Köszönöm, hogy imádott című dalai örökzöld slágerek lettek. Élete folyamán (1966-ban halt meg) harminc operettet írt. Azoknak a komponistáknak az élvonalához tartozott, akik a bécsi operettet naggyá és pestivé tették, és akik nálunk is meghonosították a modern, dzsesszes hangzást.
borítókép: szinhaz.hu
