A száz éve született Zenthe Ferenc színművész, a nemzet művésze emlékéve lesz az idei Salgótarjánban: a nevét viselő színház és a város önkormányzata csaknem húsz programot rendez.
Az emlékévben egyebek mellett drámapályázatot írnak ki, könyvet jelentetnek meg, de elkészül a Zenthe-tortaszelet és kiadják a Zenthe-emlékérmet is. Ifjabb Zenthe Ferenc, az emlékév fővédnöke felidézte, hogy édesapját mindig is szeretet vette körül, és neve a későbbi generációk számára is ismert maradt. Ezért sokat tesz a salgótarjáni társulat is – nyilatkozta.
Simon Lajos, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház igazgatója az emlékév eseményeit ismertetve elmondta: januárban nyílt drámapályázatot hirdetnek meg – olyan műveket várnak, amelyek Zenthe Ferenc filmjeiből merítik témájukat –, emellett megjelentetik a salgótarjáni színjátszás és a Zenthe Színház történetét feldolgozó könyvet is.
A városi Dornyay Béla Múzeum kiállítást rendez áprilisban, a színház pedig a tájelőadások helyszínein vándorkiállításon mutatja be névadója életét. Egyházi koncertet is szerveznek Zenthe Ferenc születésnapja tiszteletére, szeptemberben pedig filmjeit vetítik az Apolló moziban. Ősszel diákok számára szerveznek vetélkedőt Salgótarján színjátszásából és Zenthe Ferenc életéből.
Április 23-án, Zenthe Ferenc születésnapjának előestéjén díszvacsorát tartanak jeles színházi személyiségek, pályatársak és a nemzet színészei részvételével a művelődési központ üvegcsarnokában. Hagyományosan koszorúznak Zenthe Ferenc sírjánál a Farkasréti temetőben április 24-én, 26-án pedig Zenthe-emléknapot tartanak Salgóbányán.
A Magyar Posta a Jeles magyar előadóművészek sorozatban Zenthe Ferencről bélyeget bocsát ki áprilisban; Salgótarjánban elkészül a Zenthe-tortaszelet; a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nógrád Megyei Szervezete pedig Zenthe-emlékérmet ad ki a színházzal közösen, az önkormányzat támogatásával. A bronz érme előlapján a színművész portréja, hátlapján szülőháza látható.
Zenthe Ferenc tiszteletére Salgótarjánban 2006-ban emlékparkot alakítottak ki, ahol két évvel később mellszobrát is felavatták. 2012-től minden évben Zenthe-emléknapot szerveznek, a 2012-ben megalakult színház Zenthe Ferenc Emlékplakett elnevezéssel alapított díjat. Salgóbányán emlékszobában is bemutatják a nemzet színésze gyerekkorát, életét, munkásságát, 2015-ben pedig létrejött a Zenthe Szalon, ahol kamara- és pódiumestek, felolvasó színházi estek kapnak helyet.
forrás: MTI