Szász Endre 94 évvel ezelőtt született

Szász Endre (1926 –2003Munkácsy Mihály-díjas magyar festő, grafikus, látványtervező, porcelánfestő, 94 évvel ezelőtt, ezen a napon született.

Szász Endre családjából hozza az iparos-kézműves szellemet, tehetséget. Gyermekkorától kezdve természet után rajzolt, tizenöt évesen már kiállítása volt. Marosvásárhelyen érettségizett, majd 1946-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Szőnyi István osztályában végzett, 1949-ben.

forrás: Kieselbach Galéria

Az 1950-es években koholt vádak alapján egy évet börtönben töltött. Szabadulása után könyvillusztrációkat készített, 1951 és 1960 között 600 könyvet illusztrált.

33b872735863e1127e8d05a5db59bd70

forrás: Somogy Megyei Értéktár

1964-ben Omar Khajjám Rubáiyát című könyve az ő illusztrációival a British Museum nemzetközi pályázatán bekerült a világ harminc legszebb könyve közé. 1968-ban látványtervezője volt az Egri Csillagok című nagyszabású magyar történelmi filmnek.

A klasszikus mesterek technikájából merítő, s azt szürrealisztikus elemekkel ötvöző festői stílusával széles körben ünnepelt festővé vált. 1970-től magyar állampolgárként Torontóban, majd az USA-ban élt. 1980-ban hazatérve egy újabb műfajban kamatoztatta tehetségét, a porcelán – mint számára addig kiaknázatlan terület – némi felfogásbeli változást is hozott számára. A hollóházi porcelán manufaktúrában több jelentős porcelánmotívumot jegyez. Opálos szürkében játszó képzeletbeli, szürrealisztikus alakjait egyesítette a keleti ornamentika vonaljátékának stílusával.

01.b540

Hazatelepülése után, Várdán, a Somogyi-dombságban megbúvó békés kis faluban lakott haláláig, a Somssich család hajdani kastélyában. A meglehetősen romos épületet eredeti állapotában újította fel, kertjébe több száz különleges fát és cserjét ültetett. 2000-től képzőművészeti táborokat is rendezett a településen, ahol szobrászatot és festészetet gyakorolhattak a fiatalok.

images 2

2003-ban hunyt el, a kaposváriKeleti temetőben temették el.

2006-ban Várdán posztumusz megnyílt a Szász Endre Képgaléria, ahol megtekinthetők voltak művei, de ezek később átkerültek a 2010-ben megnyílt várdai Szász Endre Könyvtárba.

Szász öreg fa szelleme

Szász Endre: Öreg fa szelleme

A 2011. évtől megnyitotta kapuját a Szász Endre életművét bemutató kiállítás és az általa Várdán elhelyezett gyűjtemény, amely máig is látogatható Szász Endre özvegye Szászné Hajdú Katalin jóvoltából.

Korábbi felesége Lula (Schauermann Ibolya) 2009-ben Szász Endre amerikai éveiben gyűjtött nagy értékű hagyatékát felajánlotta a miskolci Herman Ottó Múzeumnak. A mintegy 300 darabos gyűjtemény a művész alkotásai mellett távol-keleti és afrikai néprajzi anyagot is tartalmaz.

szasz mg18 02

Miskolci Galéria Szász-gyűjtemény

Szász Endre művészete egyedi, a 20. századi hazai grafikában és festészetben meghatározó, iskolateremtő”. Keze nyomát őrzi a Budapesten az M3-as metróvonalDózsa György úti metróállomásán, mindkét irányban található egy-egy méretes, Dózsát ábrázoló tűzzománc alkotása is.

Képei kivétel nélkül figuratívak, mégis olyan új, gazdag tartalmakat hordoznak, olyan formai, technikai és művészeti megoldásokat vonultatnak fel, amelyek messze a narratív ábrázolás fölé emelik őket. Művei három fő kategóriába sorolhatók, mint a fekete-fehér, vonalas rajzok, melyek legtöbbször illusztrációk; a szintén vonalas, de már egyszerűbb, geometrikushoz közelítő formavilágú alkotások, melyek fekete-fehérek, néha arannyal kiegészítve, ezek gyakran kerámia vagy porcelánképek, és végül a festmények, ill. hidegtűs eljárással készített rézkarcok.

forrás: Koller Galéria

borítófotó: KOller Galéria


Back To Top