Mondja József Attila, aki 113 évvel ezelőtt ezen a napon született meg Budapesten. A „Költészet napját” 1964 óta ünnepeljük és ilyenkor elárasztják versekkel a várost. A költészet és a zene kapcsolata már az ókor óta összekapcsolódik, hiszen mindkét művészeti ág ritmusokba szedve mondja el az életben megélt érzéseket, mint a halált, a szerelmet, a vágyakozást vagy a boldogságot.
József Attila és a Műterem
Mindössze 32 évet élt, de költészete forradalmat jelentett a magyar irodalomban. Műterem című versét Harcsa Veronika zenésítette meg a Lámpafény című albumon.
Műterem
A műterem kopott, öreg falán
Reám nevet száz ismeretlen ember.
Ez gyermek itt, az már nincs is talán,
Ez pocsolya, az kristálylelkű tenger.
Reám nevetnek bágyadtan, vigan
S az én arcomat mosolyogják össze.
Ez engem álmodik álmaiban,
Az engem átkoz, hogy szivét fürössze.
S én nem vagyok és nincsen más, csak ők,
A szomorúak és a nevetők
Az arcomat hogy összemosolyogják.
Mint szivemben a dolgok képei
Búsan és vígan összenevetik
Az Énnálam is erősebbnek arcát.
A műterem kopott, öreg falán, reám nevet száz ismeretlen ember. Reám nevetnek bágyadtan, vigan, S az én arcomat mosolyogják össze. – az I. Világháború után egy olyan korban születik a vers, amikor az emberek többsége már megengedhette magának, hogy portrékat készíttessen magáról. Bizonyára sok család őriz olyan fényképeket, amikor a dédpapa a legszebb ruhájában, csizmában délcegen áll. A költő csodálja annak a pillanatnak a létrejöttét, amikor egy szempillantás alatt elkészül az örökkévalóságnak egy ember egész életének a lenyomata. Halljuk hát!
Weöres Sándor: Bartók Béla
Weöres Sándort megihlette Bartók Béla művészete. A 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.
Három emlékmű – Bartók Béla
nyugodt velőn és zűrös véletlenen keresztül
vándorol az isteni gazda
aki a kévéket otthagyja
és az oldottat kézbe fogja
a hegyeket és tengereket
akaratlanul háta mögé dobja
halad foszlányokon és sivatagon át
különös szomját a száraz homok oltja
az állat és angyal közti űrben
az élőt kiszárítja kegyetlenül
merő szeretet és semmi irgalom
mi másnak kincs őnéki lom
mi másnak szemétdomb őnéki égi kémia
beágyazva józan önkívületbe
az időt folyatja tétlenül
munkája működik helyette
szülőanyjára visszanéz
A NAGY VILÁGON E KIVÜL
már ott honol a kristályok körében
zengő sípok állják körül
de nem hallja nem látja
mert jutalmát nem kivánja
füle örökre zárva
Farkas Imre: Dús hajadban…
Egészen fiatal korától kezdve írt érzelmes dalokat, amivel nagy közönségsikert aratott. Népszerűségének azonban nem mindenki örült, ezért sokan éles kritikával illették. Ám több kortársa is megvédte. Juhász Gyula jegyezte meg: „a kritika, noha alapos és figyelemre méltó, amellett kissé komikus is, mert olyanformán hat, mint mikor valaki súlyos és szálas doronggal csapkod kedves és törékeny nippek közé.” Tóth Árpád halk szavú, ízléses lírikusnak tartotta.
Dús hajadban…
Dús hajadban
Fehér rózsa,
Úgy vittek a
Kézfogóra.
Összeadtak,
Megeskettek.
Csak a hangod
Remegett meg.
Csak azt súgtad:
Mindörökre…
Csak a szívem
Törted össze.
A költők sorát még hosszan tudnánk folytatni, hiszen a két művészeti ág (költészet és zene) a mai napig szoros kapcsolatban áll. Oda-vissza hatnak egymásra a szimbólumaik, témáik és a motívumaik, ezért ne csak ma, hanem az év minden napján olvassunk verseket!
Kép: Unsplash/Lizzie
