Ágyúlövések az Arénában

Valódi, 102 éves ágyúval tartott lövéspróbát az Arénában a Budafoki Dohnányi Zenekar, amely október 27-én, új helyszínen, a Papp László Sportarénában várja közönségét a Klasszik Rádióval közösen rendezett filmzene koncertjén.

A Best of Cinemusic izgalmas zenei és képi világa ezúttal különleges hangeffektekkel is kiegészül: a V, mint vérbosszú című filmből felcsendül Csajkovszkij 1812 című nyitánya is, amelybe a zeneszerző valódi ágyúk dörrenését is belekomponálta. A darab ritkán hallható eredeti verziójában, általában üstdobokkal imitálják a koncerttermi előadásokban a fegyverropogást.

A szervezők a többezer látogató biztonsága érdekében előzetesen hang- és tűzpróbát tartottak az Arénában, ahol Jásdi Balázs pirotechnikus, a Magyar Honvédség HFKP munkatársa állította be a „Kis Borka” névre keresztelt, 7,5 cm-es 15M Skoda hegyiágyút, amelyet 1917-ben a győri Magyar Ágyúgyár RT. készített a pilzeni Skoda Művek licence alapján. Ez az ágyútípus mindkét világháborúban harcolt, honvédeink 1945-ig használták ezt az I. világháborúban igencsak modern eszköznek számító fegyvert, amelyet kifejezetten hegyi harcokhoz terveztek, ez látszik a méretein és a formáján is. Mindössze fél tonna súlyú, keskeny nyomtávú és könnyen darabokra szedhető, mint egy kemping bicikli – ezért is szokták kemping ágyúnak becézni. A koncerten szereplő ágyú a tartalékos díszütegnek legkisebb és legrégebbi darabja.

A BDZ és a Klasszik Rádió népszerű filmzene koncertje 2019. október 27-én, a nagy érdeklődésre való tekintettel új helyszínen, a Papp László Sportarénában nagyobb térben, de az eddigi Müpa-hagyományoknak megfelelő izgalmas és érdekes zenei és képi világot kínál a film- és zenerajongóknak. Idei válogatásuk elsősorban a Wagner által meghonosított zenei vezérmotívumot állítja fókuszba, amely a filmzene-irodalomban is tetten érhető, többek között a Star Wars-filmek zenéjében. Egy-egy karakterhez vagy helyzethez köthető zenei egység újbóli felcsendülése, kisebb-nagyobb módosulása segít a nézőnek eligazodni a sok szereplő – sok helyszín – sok, jelentőséggel bíró tárgy közötti összefüggések szövevényében.  

Back To Top