Címke: Vági Bence

A MÚZSA VENDÉGE A RECIRQUEL ÚJCIRKUSZ TÁRSULAT ALAPÍTÓJA, VÁGI BENCE

  A Múzsa vendége Vági Bence Harangozó Gyula-díjas táncos, koreográfus, rendező, a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója, művészeti vezetője, koreográfusa. A beszélgetés apropója egyrészt a március 15-én odaítélt Harangozó Gyula-díj, a táncművészet terén nyújtott alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenysége elismeréseként. Másrészt szó lesz arról, hogy a társulat Hollandiában folytatja nemzetközi turnésorozatát a My Land című […]

A Recirquel az Európai Cirkuszművészeti Szövetség tagja lett

Felvette tagjai közé az Európai Cirkuszművészeti Szövetség a Recirquelt, ezzel az első, nem hagyományos cirkuszi műfajt képviselő társulat lett a Szövetségben. Az Európai Cirkuszművészeti Szövetség, lépést tartva a művészeti ág trendjeivel és alakulásával, szeretné elősegíteni, hogy a hagyományos cirkusz képviselői nyissanak a kortárs cirkuszi törekvések irányába is, ennek érdekében 2021 júliusában két évtizedes történetében elsőként […]

Back To Top