Címke: Balog Alexandra

JÖVŐ SZERDÁN INDUL A IX. ALTALENA ZENEI FESZTIVÁL

A Budapest vonzáskörzetébe tartozó Telki ad otthont a négynapos fesztiválnak, amelynek középpontjában a klasszikus zene, népi hagyományok és színház áll. A fesztivál különlegessége, hogy a telki Kodolányi János Közösségi Ház mellett házi koncertekre is sor kerül, ahol szűkebb körű nézőközönség előtt, intimebb környezetben is hallhatók koncertek. A fesztivál művészeti vezetői Balog Alexandra és Berecz Mihály zongoraművészek. Az […]

BALOG ALEXANDRA ZONGORAMŰVÉSZ A KLASSZIK PORTRÉ VENDÉGE

  A Klasszik Portré vendége kedden Balog Alexandra zongoraművész, akinek komolyzene iránti szeretete már a kezdetektől szorosan összekapcsolódik azon vágyával, hogy művészetén keresztül elérhetővé is tegye azt egy minél széles publikum számára. Ezen törekvése az évek során aktív hallgatói közönséget teremtett Budapesten, ahol már 13 éves kora óta rendszeresen ad szólókoncerteket, és kamaraegyüttesek résztvevőjeként is […]

A ROMANTIKA VÁNDORAI VERSES-ZENÉS EST BALOG ALEXANDRÁVAL ÉS VECSEI H. MIKLÓSSAL

  A romantika vándorai címmel december 23-án Balog Alexandra zongoraművész és Vecsei H. Miklós színművész zenés-verses estje vár mindenkit a MOM Kultba. Schubert, Chopin és Liszt zongoraművei mellett, Byron- és Goethe-költeményei, és magyar költők, többek között Pilinszky, József Attila, Nemes Nagy Ágnes versei csendülnek fel. Balog Alexandra tízéves korától zongorázott, majd megtanult csellózni is és elmélyült […]

A ROMANTIKA VÁNDORAI – VERSES ZENÉS EST A MOM KULTBAN

  A Reggeli Express vendége kedden Balog Alexandra zongoraművész, akivel A romantika vándorai – Balog Alexandra és Vecsei H. Miklós verses-zenés estjéről beszélgetünk, amely 2021.december 23-án 19 órától kezdődik a MOM Kulturális Központban. Balog Alexandra és Vecsei H. Miklós zenés-verses estje Schubert, Chopin és Liszt munkásságát járja körbe. Az este folyamán a hazai vonatkozások is […]

Jön az Altalena Zenei Fesztivál

A hamisítatlan kamarazenélés hagyományait idéző lakáskoncertekkel, mesterkurzusokkal és a klasszikus zenei élet legkiválóbb előadóival és igazi szalonhangulattal várja közönségét az Altalena Zenei Fesztivál 2021. augusztus 4-11. között Telkiben. Az Altalena szó jelentése olaszul mérleghinta, mely az egyensúly szimbólumaként utal mindarra, amit képviselnek az alapítók 2015 óta, azaz, hogy Európa tehetséges fiatal zenészei egymásra találjanak. A széles […]

Back To Top