ZSIDÓ MŰVÉSZETI NAPOK OKTÓBERTŐL DECEMBERIG

 

A Zsidó Művészeti Napokat 2016 tavaszán rendezték meg először Budapesten. Az új eseménysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét változatos művészeti produkciókkal, több belvárosi helyszínen mutatta be az érdeklődő közönségnek.

 

Az ismert kulturális terek, koncerttermek, színházak, és mozik mellett, mint például a Zeneakadémia, Uránia Nemzeti Filmszínház, Átrium Film-Színház, A 38 Hajó, BMC, a lazább atmoszférájú, erzsébetvárosi kulturális, gasztronómiai és szórakoztató terekben is különleges programok várták a látogatókat, köztük a Mazel Tov-ban, a Fogasban.

A Zsidó Művészeti Napok egy multikulturális befogadó tér, ahol nemcsak keresztezik egymást, hanem a zsidó kultúra fókuszba állításával eggyé válnak a különböző művészeti ágak. A színház, a komoly-, és könnyűzene, az irodalom, a film, a tánc, amely műfajok mindegyike hangsúlyos a programsorozatban, a sokféleséget, az alkotók pedig a nyitott, és kreatív szellemiséget képviselik a produkcióikban. A megváltozott helyzethez alkalmazkodva rendhagyó módon 2021. októberétől decemberig tart a zsidó kultúra ünnepe, a ZsiMü! Programjaiban csupa izgalmas előadás, egyedi felállású zenei formációk, népszerű művészek, és egy különleges kiállítás is szerepel a már jól ismert helyszíneken, a ZsiMü extra részeként, „A béke benned is ott van” címmel.

A földrészeket és országokat összekötő rendezvénysorozat a New York-i szeptember 11-i tragédia kapcsán indult el, jelenleg a világ több mint 100 országa kapcsolódik hozzá. A CITYarts Alapítvány amerikai székhelyű, és 30 éve szervez hasonló rendezvényeket szerte a világon. tevékenységében fontos: az oktatás, a művészet, az esélyteremtés és civil szervezeti kezdeményezés sajátos ötvözete. Így születtek meg a kiállításon szereplő művek. A gyerekek rajzai önmagukért beszélnek, a témájuk a béke. A kiállítás december 29-ig látogatható.

A Zsidó Művészeti Napok alapító igazgatója Dr. Vadas Vera, az egykori Zsidó Nyári Fesztivál megálmodója és létrehozója is egyben, akit a rendkívül színes programkínálatról kérdeztünk a Papagenoban.

Műsor: Papageno

Műsorvezető: H. Varga Mariann

Back To Top