ZSEBKÖNYV KÉSZÜL A 100 LEGJOBB BUDAPESTI TÖRTÉNETBŐL

A Könyvjelző rovat 9 óra után jelentkezik. A vendég Varga Cili, a 100 szóban Budapest pályázat egyik szervezője, a Mindspace projektmenedzsere. Idén is meghirdették a 100 szóban Budapest történetíró pályázatot, amelyre szeptember 30-ig lehet nevezni.

 

Idén is meghirdették a 100 szóban Budapest történetíró pályázatot, amelyre szeptember 30-ig lehet nevezni.
Ebben az évben is bárki pályázhat legfeljebb száz szóból álló, valamilyen módon Budapesthez kötődő történettel. Az első három helyezett pénzjutalomban részesül, a legjobb történet 100 ezer forintot kap.
A hagyományokat megtörve tizenhárom helyett ezúttal huszonhárom történethez készítenek kortárs magyar grafikusok – többek között Hitka Viktória és Moroncsik Ádám – illusztrációkat, így a főváros mindegyik kerületébe kikerül majd egy-egy történet a hozzá készült grafikával. A száz legjobb írás egy POKET zsebkönyvben jelenik meg ősszel, a 23 illusztrációval együtt.

A zsűri tagja Varró Dániel költő, műfordító, Janecskó Kata újságíró – a 2020-as 100 szóban Budapest pályázat első helyezettje -, Szemes Botond irodalmár, kultúratudós és Szemes Máté szövegíró, kommunikációs tanácsadó lesz. A történeteket a 100szobanbudapest.hu oldalon küldhetik be a pályázók. A közleményben felidézik, hogy a tavalyi évben rekordszámú pályamű, több, mint 2300 történet érkezett a felhívásra. A szervezők abban bíznak, ez a szám 2021-ben tovább növekszik. A nyolcadik alkalommal meghirdetett pályázat eredményhirdetését november 17-én, Budapest születésnapján tartják.

Back To Top