Zempléni Szabolcs, a Zempléni muzsikus dinasztia legfiatalabb tagja

Klasszik Portréban Szerémi Nóra vendége Zempléni Szabolcs kürtművész és -tanár, a Hamburgi Zene- és Színházművészeti Főiskola professzora. Szólistaként számos koncertet adott Európában, Amerikában, Afrikában és Ázsiában egyaránt. A balatonfüredi Nemzetközi Kürt Akadémia művészeti vezetője.

A Zempléni muzsikus dinasztia legfiatalabb tagja, Zempléni Kornél és Varasdy Emmi zongoraművészek unokája, Zempléni Tamás  kürtművész fia. Hatévesen zongorázni kezdett tanulni, de tizenhárom éves korában kürtre váltott. 1995-ben az Országos Kürtverseny I. helyezettje. Mindössze 17 évesen megnyerte a Concertino Praga kürtverseny első és különdíját. Ekkortól játszott az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Zenekarában. 1999-től a Zeneakadémián id. Tarjáni Ferenc növendéke volt. Közben 2002-től 2004-ig a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolán is tanult (Christian-Friedrich Dallmann, Markus Bruggaier). Budapesti diplomáját 2005-ben szerezte meg. 2003 és ’06 között Master fokozatot szerzett a Berlini Művészeti Akadémián. Számos mesterkurzuson vett részt itthon, Európában és az Egyesült Államokban.

A prágai győzelem után további győzelmek és előkelő helyezések következtek a békési (2000, I. hely), markneukircheni (2000, II. hely), brnói (2001, I. hely) versenyeken. Nemzetközi pályája a német ARD 2005-ös zenei versenyének megnyerése után ívelt fel. 19 évesen lett a Budapesti Fesztiválzenekar szólókürtöse egészen 2008-ig. 2003-ban a Drezdai Állami Zenekarban, 2005 és ’13 között a Bambergi Szimfonikusoknál töltött be hasonló pozíciót.

Versenyművek szólistájaként és kamarazenészként négy földrészen koncertezik. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban is. 2011 októbere és 2019 között kürtprofesszor a Trossingeni Állami Zeneművészeti Főiskolán, 2019 szeptemberétől a Hamburgi Zene- és Színházművészeti Főiskolán. 2008-tól vendégprofesszor Londonban, a következő évtől Tokióban, a 2015–2016-os tanévben Grazban, 2019-től a budapesti Zeneakadémián. Rendszeresen tart mesterkurzusokat.

Back To Top