Vetítő Dudás Viktor filmszakértővel

Ma reggel 8 és 9 óra között ismét Vetítő: izgalmas beszélgetések filmekről és kulisszatitkokról az alkotókkal, rendezőkkel, színészekkel, zeneszerzőkkel, forgatókönyvírókkal, a mozi bűvöletében. Szerémi Nóra vendége Dudás Viktor filmszakértő, akivel a Cannes-i Filmfesztiválról és azon belül is a magyar sikerekről beszélget.

                                                                                 

74. cannes-i fesztivált 2021július 6. és július 17. között rendezték meg a Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalotában. A filmes seregszemle időpontját 2020október 27-én hozták nyilvánosságra, azzal, hogy a tervezett május 1122. dátum mellett a világjárvány miatt három alternatív időponttal is számolnak (július első, illetve második fele, valamint augusztus második fele). 2021. január 27-én sajtóközleményben jelentették be, hogy a fesztiválra július 6. és július 17. között kerül sor. Miután a Covid19-pandémia miatt a 2020-as cannes-i fesztivál eseményeit törölni kellett, a rendezvény és a versenyfilm-zsűri elnökének akkor tervezett afroamerikai filmrendezőt, az Oscar-életműdíjas Spike Lee-t bízták meg ismét az elnöki teendők ellátásával. A nyitó- és zárógála házigazdájának Doria Tillier francia színésznőtforgatókönyvírót kérték fel.

A hivatalos válogatásban négy magyar film szerepelt:

Az Arany Pálmáért versenyzett Enyedi Ildikó magyar-farncia-német-olasz koprodukcióban készített Füst Milán-regény adaptációja, A feleségem története;

Az újonnan létrehozott szekcióban mutatkozott be Mundruczó Kornél Evolúció című, három nemzedék örökül kapott traumáival foglalkozó filmdrámája;

Cinéfondation 15 alkotása közé beválogatták a SZFE hallgatója, Rudolf Olivér Fonica M-120 című, 24 perces diplomafilmjét;

A Cannes-i Klasszikusok elnevezésű szekcióban bemutatták be Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című, az 1984-es cannes-i filmfesztiválon nagydíjat nyert alkotásának az eredeti 35 mm-es negatívjáról szkennelt, retusált, majd 4K sztenderddel digitalizált változatát. A film vetítésére a rendezőnő és a digitális fényelést végző Jancsó Nyika jelenlétében került sor.

Back To Top