VENYIGE SÁNDOR, A VERES 1 SZÍNHÁZ IGAZGATÓJA A DUETT VENDÉGE

 

A vasárnapi Duett vendége Venyige Sándor, a Veres1Színház igazgatója, akivel a kezdetekről beszélget Bálint Edina, valamint a Mézesvölgyi Nyár Fesztiválról, és a Nap, árnyék, boszorkány című darabról – melyet Venyige Sándor írt.

Venyige Sándor 1991-ben diplomázott a Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. Gaál Erzsébet rendező révén került a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházhoz, ahol 1989-től segédszínész, 1991-től csoportos szereplő, 1994-től rendezőasszisztens, 1996–2000 között pedig dramaturg volt. 1998–2003 között a Musical Színház ügyvezető igazgatójaként dolgozott. 2014-ben Zorgel Enikővel megalapította Veresegyházon a Veres 1 Színházat.

A Nap, árnyék, boszorkány Móricz Zsigmond Erdély trilógiájának második és harmadik részéből írt színmű fordulatos, humorral gazdagon átszőtt, több szinten működő hatalmi és szerelmi játszma. A politika és a szerelmi háromszög egymásba fonódása, az intrikák, megcsalások, és megcsalatások, féltékenység és behódolás, mind-mind keresztül-kasul hálózzák be ezt a modern feldolgozást, mely sokszor hangosan és ironikusan kérdez rá nemzeti önazonosság-tudatunkra, miközben egy szerelmi háromszög keretezi a történet folyását.

DUETT – Bálint Edinával
Adás: 2022.02.20.

Back To Top