ÚJRAINDUL AZ AMATŐR EGYÜTTESEK MUNKÁJA IS

 

2020-ban indították az ifjúsági kórusok és a zenei nevelés támogatásának céljából létrehozott sokszínű, értékvédő programjukat. Az eredeti tervekhez képest többször is kreatívan az aktuális helyzethez igazított program azóta is iránymutató szerepet tölt be az amatőr együttesek életében, melyeknek munkája lassanként szerte az országban újraindulhat. Az Impresszióban erről beszélget dr. Mindszenty Zsuzsánnával, a KÓTA társelnökével Bálint Edina.

Múlt vasárnap a Hagyományok Házában megtartották az idei Magyar Karvezetői Konferenciát is, ahol a barokk zene volt fókuszban, de szó esett a Hangról Hangra programról és az áprilisban induló StúdiÓra című rövid-filmsorozat premierjéről is.

A Hangról Hangra program keretében április végén Szegeden tartanak ünnepi nagykoncertet 26 szegedi kórus részvételével; a Szélkiáltó Együttes 10 állomásos tavaszi turnéra indul, és megénekeltetik az általános- és középiskolás korosztályt. Az első koncertek – Bonyhádon és Gödöllőn – április második felében lesznek. Két év halasztás után júniusban a KÓTA50 ünnepi hangversenyt is megtartják a Zeneakadémia Nagytermében.

INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2022.03.24.

Back To Top