Új koncertsorozat indul a Karmelita templomban

Hétfőn a Reggeli Express vendége Sikota Krisztina a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese. A beszélgetés témája: a Karmelita épületegyüttes megújult templom terében 2021 őszén programsorozatot indul útjára, amellyel a főváros legrégebbi rendezvényhelyszíne születik újjá.

A Karmelita nemcsak Budavár egyik ikonikus épülete, de kulturális helyszínként is több száz éves múlttal rendelkezik: 1787-ben itt nyílt meg Buda első kőszínháza, amely 1790-ben az első magyar nyelvű előadás színhelye volt. A hajdani Várszínházban olyan neves magyar művészek fordultak meg, mint Blaha Lujza, Déryné Széppataki Róza, Egressy Gábor, Laborfalvi Róza vagy Lendvay Márton, de itt próbálta Haydn nagyszabású remekművét, A teremtést, és itt adta 1800. május 7-én egyetlen budai koncertjét Beethoven.

A magyar kultúra legjelesebb napjain tematikus koncerteket hallgathatunk meg a hazai muzsikusok legkiválóbbjainak előadásában. A zenei programkínálat színvonalas és tartalmas szórakozást nyújt fiataloknak és idősebbeknek; a patinás épületben megrendezett hangversenyeken a régizenétől a 20. század legnagyobb zeneszerzőinek művein át a népzenéig változatos előadások közül válogathat a zeneszerető közönség. Neves hazai és határon túli magyar művészek, valamint ifjú tehetségek is vállalták, hogy a magyar kultúra és nemzeti történelmünk kiemelt jelentőségű helyszínén ápolják a magyar zenei örökséget.

Back To Top