ÜGYNÖKSÉGEK ÉJSZAKÁJA, NEW YORK-I BEMUTATÓ ÉS EGY KIÁLLÍTÁS A NYITÁNYBAN

A május 20-i Nyitány vendége Duda Éva táncművész, koreográfus, aki társulatával hamarosan Amerikában vendégszerepel, szóba kerül az Ügynökségek éjszakája és egy különleges aukció is, amelyen autista művészek alkotásai is megvásárolhatók.

 

ÜGYNÖKSÉGEK ÉJSZAKÁJA

Május 27-én megnyitják kapuikat a reklámügynökségek: mindenkit várnak, akit egy kicsit is érdekel az ügynökségi élet, kíváncsi az ott folyó munkára, be szeretne lesni a kulisszák mögé, este pedig szeretne egy jót bulizni. Csirke Dániellel, a VMLY&R kreatív igazgatójával, az esemény egyik szervezőjével a Reggeli Expresszben Szerémi Nóra beszélget a részletekről.

 

A DUDA ÉVA TÁRSULAT NEW YORKBAN MUTATKOZIK BE

A Duda Éva Társulat 10. jubileumi évfordulójára készült MIRROR című produkció május végén New Yorkban vendégszerepel. A Társulat a Hungary L!ve Festival meghívására utazik az Egyesült Államokba, ahol a város egyik emblematikus kulturális terében, a HERE Arts Centerben mutatkozik be a New York-i közönségnek. A Múzsa rovatban a társulat vezetőjét, Duda Éva Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, rendezőt kérdezi Szerémi Nóra.

 

„TÖKÉLETESEN MÁS, MÁSKÉNT TÖKÉLETES”

Feltörekvő, fiatal magyar képzőművészek és autista alkotók munkáiból szervez közös kiállítást és online aukciót a Youngart és az Autistic Art május 18. és 21. között. Az online aukció az Autistic Art online felületén valósul meg, a programot kísérő offline kiállítás pedig a KUBIK-ban lesz megtekinthető. A kiállított és aukcióra bocsátott alkotások különlegessége, hogy a képzőművészek által készített festmények, grafikák és szobrok mind egy-egy autista alkotó munkájára reflektálnak, így minden szempontból egyedi és megismételhetetlen remekművek születtek.

 

Back To Top