TÖRTÉNETŐRZŐ, NÉPSZÁMLÁLÁS ÉS SZENT IGNÁC MUSICAL A NYITÁNYBAN

 

A keddi Reggeli Expresszben a Történetőrző című előadásról beszélgetünk Kecskés Karinával, a darab szereplőjével. A Nyitány második részében a KSH szóvivőjét kérdezzük az október elsején kezdődő népszámlálásról. Kilenc óra után pedig az Ignác – A lelkek lovagja című musical szövegírójával, Tóth Dávid Ágostonnal beszélgetünk arról, hogyan állították színpadra a darabot gyerekek szereplésével.

 

TÖRTÉNETŐRZŐ

Alexis Michalik Történetőrző című, két Molière-díjjal is kitüntetett színpadi road movie-ját legközelebb szeptember 22-én láthatják a HATAN-Társulat előadásában a 6SZÍN-ben. Alexis Michalik színész, író és rendező napjaink egyik legismertebb francia színházi alkotója. A Történetörző az első darabja, ami olyan elsöprő sikert aratott Párizsban, hogy 11 éve nem tudják levenni a műsorról. 2014-ben elnyerte a Molière-díjat a legjobb szerző, és a legjobb magánszínházi rendezés kategóriában is. Előadásainak filmforgatókönyvhöz hasonlító szövegei sodróan lendületesek, igazi jutalomjáték a színészeknek.

A Hatan Társulatot 2022-ben alapította Nyári Zoltán, Jászai Mari díjas színész és operaénekes és Horváth Patrícia színházrendező művészházaspár. A Történetőrző magyarországi előadását, a társulat alapító-rendezője fordításában viszik színre Kecskés Karina, Kovalik Ágnes, Baldauf Dániel, Király Attila, és Sipos Imre szereplésével. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Jeli Sára Luca, a dramaturg Garajszki Margit. A Reggeli Expresszben Kecskés Karina mesél a darabról.

 

NÉPSZÁMLÁLÁS 2022 ŐSZÉN

A népszámlálás egy mindannyiunkat érintő, általában tízévente ismétlődő adatgyűjtés. Az egész országban egy időben, azonos tartalommal és egységes módszertani alapon hajtják végre, kiterjed minden lakásra és személyre. A népszámlálás révén pontos és részletes képet kaphatunk hazánk népességének nagyságáról, demográfiai jellemzőiről, egészségi állapotáról, iskolázottságáról, foglalkoztatottságáról, nemzetiségi és vallási összetételéről, élet- és lakáskörülményeiről. Idén október 1. és 16. között önállóan online lehet kitölteni a kérdőíveket, október 17. és november 20. között pedig számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyek október 16-ig nem töltötték ki online a kérdőívet. A népszámlálás tudnivalóiról Dr. Rövid Irént, a Központi Statisztikai Hivatal szóvivőjét kérdezi Szerémi Nóra.

IGNÁC – A LELKEK LOVAGJA – ÚJRA AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN

Szeptember 20-án az Erkel Színházban ismét bemutatják a miskolci jezsuita gimnázium Magis kórusára írt musicalt Szent Ignácról. Vizy Márton zeneszerző és Tóth Dávid Ágoston szövegíró darabja modern, humorral teli, és fülbemászó, mai dallamokkal mutatja be a jezsuita rendalapító életútját. Az alkotók a darabbal szeretnénk emléket állítani a jezsuita rendalapítónak: 2021/22-ben ünnepeljük ugyanis Loyolai Ignác megtérésének 500., illetve szentté avatásának 400. évfordulóját. A művet első körben a miskolci jezsuita gimnázium 120 fős Magis kórusa állította színpadra 2022 tavaszán. Az előadás sajátossága, hogy a musicalt az alkotók a jezsuita iskoladráma sok évszázados hagyományai alapján, egyúttal a „crowdsourcing”, azaz közösségi munka jegyében állították színpadra. Az egyes jeleneteket több hónapos műhelymunka keretében a diákok bevonásával alakították ki, így minden résztvevő valamiképpen társrendezőnek tekintheti magát. A darabról Tóth Dávid Ágostonnal beszélget Szerémi Nóra.

NYITÁNY – Szerémi Nórával
Adás: 2022.09.20.

Back To Top