TIMÁR BÖSKE TÁNCMŰVÉSZ, A CSILLAGSZEMŰEK ALAPÍTÓJA ÉS MŰVÉSZETI IGAZGATÓJA A DUETT VENDÉGE

 

A Duett vendége vasárnap délelőtt Timár Böske táncművész, a Csillagszeműek alapítója és művészeti igazgatója lesz. Arról beszélgetünk, hogy idén 50 éves a táncházmozgalom.

„A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, melynek lelkét kifejezi. S eljön az idő, amikor a művelt réteg a néptől átvett hagyományt új, művészi formába öntve újra átadhatja a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek.” – Kodály Zoltán.

A Csillagszemű Táncegyüttest Timár Sándor koreográfus és Timár Böske táncművész alapította 1993-ban. Az oktatás a Timár-módszer segítségével történik, melynek lényege, hogy minél több gyermek minél kisebb korban ismerkedjen meg a még elevenen élő néptánc és népzene hagyománnyal, de nem csak a színpadi megjelenítés által és muzeális értékként, hanem mint megélt tapasztalat épüljön be a mindennapi életükbe.

A Csillagszeműek csoportjai különböző helyszíneken várják a néptánc iránt érdeklődő gyermekeket akár 3 éves kortól. A csoportokhoz bárki csatlakozhat, nincsenek felvételi követelmények.

A cél 1993 óta változatlan: a magyar néptánc és népzene ismeretének, szeretetének átadása a Timár-módszer segítségével.

Műsor: Duett
Adás: 2022.01.23.
Műsorvezető: Bálint Edina

Back To Top