THE JOURNEY HOME – MEGJELENT CSAPÓ KRISZTIÁN JAZZ LEMEZE

 

Megjelent Csapó Krisztián jazz harsonás The journey home című lemeze. A lemezbemutató koncertet április 28-án tartják az Akváriumban. Az új albumról a Papagenoban vele beszélgettünk.

Csapó Krisztián gyermekkorától szoros kapcsolatban volt a zenével; a Magyar Állami Operaház és a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusában is énekelt, 1992-ben kezdte el rézfúvós tanulmányait. Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének Jazz-harsona szakán szerezte, ahol Szalóky Béla, Gőz László és Friedrich Károly voltak tanárai. Ugyanebben az évben a Magyar Rádió Jazz Harsona Tehetségkutató Versenyének döntőse volt. Tanult New York-i Juilliard Schoolban Elliot Mason és a londoni Royal Academy-n Trevor Mires jazz harsonásoktól.

Néhány évig amerikai színházi zenekarokban dolgozott, főleg egyesült államokbeli és dél-amerikai muzsikusokkal. Az elmúlt években turnékon és zenekari utak alkalmával több mint 90 országba látogatott el. Csapó Krisztián számos lemezen szerepelt közreműködőként, ilyen például Charlie 2020-ban megjelent albuma, a Fonogram-díjas Mindenen túl. Jelenleg a BJC Big Band, a Nart Orchestra, a Budapest Ragtime Band, a László Attila Fusion Circus és a Budapest Scoring harsonása, keresett session-zenész.

Saját szóló projektje a KRIZ, amellyel első lemeze The Journey Home címmel április 18-án jelent meg, többek között Hadrien Feraud, Borlai Gergő, Ryan Quigley, Tálas Áron, Fekete-Kovács Kornél, Soso Lakatos Sándor, Mike Gotthard, László Attila és Pecze Balázs közreműködésével. 2020-ban és 2021-ben a Jazzma.hu jazz portálon ‘Az év harsonása’ kategóriában a Muzsikusi- és az Olvasói Szavazólistán is első helyezett lett. Egyedi harsonán játszik, amelyet egy svájci hangszerkészítő manufaktúra vezetője, Fabian Bachi 2021 tavaszán készítette el számára.

Csapó Krisztiánt arról is kérdeztük, miért izgalmas hangszer a harsona, és hogyan simul bele a jazz zenébe?

PAPAGENO – Háver-Varga Mariann-nal
Adás: 2022.04.23.

Back To Top