SMETANA MUNKÁSSÁGA A KLASSZIK ANEKDOTÁKBAN

 

A Klasszik Anekdoták hétfői témája Bedrich Smetana cseh zeneszerző, zongoraművész, nemzetének egyik legnagyobb zeneköltője. Békéssy Lili zenetörténésszel, a Klasszik Rádió zenei szerkesztőjével az ő születésére és kiemelkedő műveire emlékezünk. Smetanát hazájában halála után is a cseh zene atyjának tartották, és a kritikusok kortársainál s követőinél is többre értékelik az ő munkásságát. Ennek ellenére viszonylag kevés munkája tett szert nemzetközi hírnévre, a legtöbb külföldi forrás Antonín Dvořákot jelentősebbnek tartja.

Smetana 1824. március 2-án született Csehországban.

Nevéhez később a nemzete függetlenedéséhez kapcsolódó zenei motívumvilág megteremtése kapcsolódik. Emiatt hazájában sokan a cseh zene atyjának tekintik. Nemzetközileg Az eladott menyasszony című operája és a zeneszerző otthonának történetét, legendavilágát és tájait bemutató Má vlast (Hazám) ciklus tette, amelynek legismertebb tétele a Vltava (Moldva), illetve az Életemből az e-moll vonósnégyes nyitánya.

Smetana a zongorázás terén őstehetségnek számított. Első koncertjét hatéves korában adta. Miután kötelező tanulmányait teljesítette, Josef Proksch kezei alatt tanult Prágában zenélni. Első nemzeti érzelmű szerzeménye a Habsburgok elleni 1848-as felkelés idején született. A harcokban rövid ideig maga is részt vett. Miután Prágában nem sikerült megalapoznia a jövőjét, Svédországba költözött, ahol tanárként és karmesterként dolgozott Göteborgban.

Az 1860-as években érezhető szabadabb politikai légkör hatására Smetana végleg visszaköltözött Prágába. Hamar belevetette magát a cseh zenei életbe, és az új cseh opera egyik első híres egyénisége volt. Első két operáját, melyeknek címe A brandenburgiak Csehországban, illetve Az eladott menyasszony, 1866-ban az újonnan megnyílt Tartományi Színházban mutatták be. Utóbbi hatalmas sikert aratott már az első előadáson. Smetana még abban az évben a színház vezető karmestere lett, de ekkoriban sok kritika érte a munkája miatt. A városban olyan csoportok alakultak, akik szerint rossz hatással van egy könnyen felismerhető cseh opera létrejöttére az, ha Smetana azonosul Liszt Ferenc vagy Richard Wagner túlságosan haladónak ítélt gondolataival. Ez az ellenállás megtörte a kreatív alkotási ritmusát, és egészségének megromlásával is kapcsolatba hozható, melynek következtében 1874-ben ott kellett hagynia a színházat.

Bár ez év végére teljesen elvesztette a hallását, a színházi kötelezettségek okozta stressz elmúltával az egész hátralévő életében aktívan alkotott, zenét szerzett. Már korában is nagyra értékelték a cseh művészetért és kultúráért végbe vitt teljesítményét. Idegileg azonban összeomlott, és emiatt utolsó éveit elmegyógyintézetben töltötte.

NYITÁNY – Szerémi Nórával
Adás: 2022.02.28.

Back To Top