SÉTÁK HÉTVÉGÉJE – ORSZÁGSZERTE TEMATIKUS SÉTÁK VÁRJÁK A KULTÚRA RAJONGÓIT

Az elmúlt években több ezer vendéget vonzó Séták Éjszakája után, idén a legjelentősebb sétaszervező cégeket tömörítő Magyar Sétaszövetség Egyesülés megrendezi a Séták Hétvégéjét.

Péntektől vasárnapig hat településen, (Budapest mellett Esztergom, Keszthely, Pécs, Sopron és Vác), több mint 90 tematikus városi séta közül válogathatunk.

A programok között olyan különlegességek is szerepelnek Budapesten, mint a Föld alatti Budapest -a Várnegyed mélye, Nem hisztéria!Astoria!, a Tabán,Édes élet, Nincs itt semmi látnivaló – Zugló rejtett öröksége.

Az elmúlt évek egyik igazi hazai sikertörténete a tematikus városi séták műfajának térhódítása: évente sok tízezer ember vesz részt országszerte hasonló programokon. A sétavezetők, az elsősorban magyar nyelven, hazai közönségnek szervezett sétákon a városi térben mutatnak be egy- egy témát olyan mélységben, melyre a hagyományos, turistáknak szervezett programokon nincs lehetőség. A városi séták a turizmus, a kultúra és az urbanisztika határterületén mozogva teremtenek lehetőséget saját otthonunk és hazánk megismerésére.

A Séták Hétvégéje részletes programja a www.setaszovetseg.hu weboldalon érhető el, a sétákra pedig a szervezők honlapjain lehet jelentkezni. A programban a Budastep, a hosszúlépés.járunk? is az Imagine csapata is részt vesz.

 

Vendégünk: Csillag Zsófia, a Budastep ügyvezetője, sétavezetője

INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2022.06.30.

Back To Top