SCHLANGER ANDRÁS A DUETT VENDÉGE

 

A Duett vendége Schlanger András színművész, rendező, aki egyebek mellett a Veres1 Színházban bemutatott nagysikerű Sörgyári Capricciot rendezte. Bálint Edina vasárnap délelőtt 10 órakor várja Önöket a Duettel!

Schlanger András 1961-ben született Budapesten. 1980–1984 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakos hallgatója volt Simon Zsuzsa osztályában. 1984–től 1988-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színész-rendezője, 1990–1993 között művészeti vezetője volt. 1988–tól 1990-ig a Radnóti Színházban dolgozott. 1993–1994-ben a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett. 1994–1999 között az Új Színház színésze és rendezője lett. Rendezett a Madách Színházban, a József Attila Színházban, illetve külföldön (Révkomárom, Szatmárnémeti, Lodz).

Pályafutásának harminc éve alatt több mint száz szerepet játszott el, köztük sok jelentős figurát, a legkülönbözőbb műfajokban, Csehov Platonovjától, Hrabal Pepin bácsiján át, a Fekete Péter címszerepéig.

Körülbelül ötven darabot rendezett, klasszikusokat, kortárs műveket, zenés előadásokat. Ízelítőül néhány cím: Az ember tragédiája, Három nővér, Hegedűs a háztetőn, Marica grófnő. Eddig tucatnyi magyar ősbemutató létrehozásában vett részt rendezőként, társszerzőként. Három évig oktatott színész mesterséget a Shakespeare Színiiskolában, mint osztályfőnök. 

Műsor: Duett
Adás: 2022.01.02.
Műsorvezető: Bálint Edina

Back To Top