REPÜLŐ ÉKSZEREK: NANOSZERKEZETEK LEPKESZÁRNYON A FIZIKA ÉS A BIOLÓGIA KÖZÖTT

 

Csütörtökön 9 óra után a Futura jelentkezik. A vendég Bíró László Péter fizikus, az MTA rendes tagja, az Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének kutatóprofesszora. 

 

A leginkább szemet gyönyörködtető lepkék szárnyain megvillanó kék és zöld színeket nem festékanyagok keltik, hanem olyan nanoarchitektúrák, amelyek anyaguknál és szerkezetüknél fogva képesek befolyásolni a fény terjedését.

A fizikusok mintegy 30 éve fedezték fel a fotonikus kristályokat, az élővilág viszont 50 millió évvel korábban tette meg ugyanezt a felfedezést, és azóta is sikeresen alkalmazza – elsősorban a kék különböző árnyalatait – a lepkék szexuális kommunikációjában. A biológusok szerkezeti színként ismerik a fotonikus nanoarchitektúrák által keltett színt.

Biró László Péter kutatótársaival évekkel ezelőtt a fizika szemszögéből kezdte el vizsgálni a szerkezeti színnel rendelkező lepkék szárnypikkelyeiben található nanoarchitektúrákat, de fokozatosan felismerték, hogy nem lehet élőlényeket vizsgálni a biológia szempontjait figyelmen kívül hagyva.

Tanulmányozták a biológiai változatosságot, ez meglepően szűkre szabott mértékben van jelen, színben (hullámhosszban) és időben (100 éven, azaz 300 generáción át). Ennek az a magyarázata, hogy a fajspecifikus színnek fontos szerepe van a szexuális kommunikációban, ezért pontos reprodukciójára van szükség, generációról generációra.

Műsor: Nyitány

Kezdés: csütörtök 7:00

Műsorvezető: Szerémi Nóra

Back To Top