RENGETEGEN VETTEK RÉSZT AZ I BIKE BUDAPEST FELVONULÁSON

 

Több mint 10.000-en vettek részt az I bike Budapest bringás felvonuláson, amit az átjárható Lánchídért és a bringasávokkal élhetőbbé tett Üllői útért tartottak szombaton. Az Impresszióban Halász Áron, Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettes, szóvivőjét kérdezi Bálint Edina a megmozdulásról.

Az I bike Budapest megmutatja, milyen jó hely az a város, ahol fiataloktól idősekig bárki bringára tud ülni. De ez nem csak egy hétvégi program volt. A biciklisek azt szeretnék, hogy az év másik 364 napján is bringás város legyen Budapest! Ehhez három olcsó, de nagyon sokat számító dolgot kérnek a városvezetéstől, pláne, hogy végéhez közeledik a Lánchíd és a 3-as metró felújítása.

A Lánchídon bringázható buszsávokat szeretnének, hogy dugómentes, vagyis átjárható legyen a város legszebb jelképe. Az Üllői úton és az évente 1.000.000. kerékpározó által használt Astorián alakítsák kerékpársávvá a metrópótlás után feleslegessé váló buszsávokat, hogy levegőt kapjon a forgalmas út, ahol Ferencvárosnak is lehetne belvárosi kapcsolata.

Az I bike Budapest felvonulás 16 kilométeren kígyózott át Budapesten. Olyan helyeken lehetett lezárt úton biciklizni, ahol máskor csak nehezen. A felvonulás célja, hogy megmutassa, hogy ahol jó bringázni, ott jó élni, és az év többi napján is ilyen legyen Budapest.

INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2022.04.28.

Back To Top