RE-NAISSANCE ELŐADÁS ÉS SZERETET KONCERT AZ INTERMEZZOBAN

RE-NAISSANCE – A TRANZDANZ ÚJ ELŐADÁSA

Idén 35 éves a TranDanz, Kovács Gerzson Péter Harangozó Gyula-díjas, kétszeres Lábán Rudolf-díjas koreográfus, látványtervező társulata. Május 24-én a Nemzeti Táncszínház Nagytermében, a színházzal közös programként bemutatja új produkcióját a társulat Re-naissance címmel. Az Intermezzo vendége Kovács Gerzson Péter koreográfus, a MU Színház egyik megalapítója.

 

SZERETET KONCERT A BÉKÉÉRT, UKRAJNÁÉRT, KÁRPÁTALJÁÉRT

Nyolc segélyszervezet a magyar zenei élet legnevesebb előadóit kérte fel, hogy egy közös jótékonysági koncert keretében művészetükkel hitet tegyenek a béke és a szeretet mellett. A koncerten a Danubia Zenekar kíséretével Herczku Ágnes, Miklósa Erika, Rost Andrea, Bogányi Gergely, Bródy János, Dés László, Lovasi András, Nikola Parov, Pál István Szalonna, Szakcsi Lakatos Béla, valamint Magyarországon tanuló ifjú orosz és ukrán zeneművészek lépnek fel.

A koncert teljes jegybevételét a szervezők a Kárpátalján található ráti Szent Mihály Gyermekotthon és a szolyvai gyermekotthon fejlesztésének támogatására fordítják, olyan részlegek kialakítására, melyek a háború által traumatizált, szüleiket elvesztő gyermekeknek nyújtanak majd új otthont. Az esemény az adománygyűjtés mellett egyben köszönetnyilvánítás is az önkénteseknek és támogatóknak az ukrajnai menekültek ellátásában végzett munkájukért. Az Intermezzoban Ács Péter Ferenc, a Danubia Zenekar ügyvezetője, a koncert zenei vezetője beszél a koncertről.

 

Back To Top