RANGOS ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT LANTOS ZOLTÁN JAZZ ÉS WOLRDMUSIC HEGEDŰS

 

Másodszor hirdette meg szakmai és közönségszavazását, összesen 19 kategóriában – az év legkiválóbb hazai jazzmuzsikusait keresve, a MagyarJazz.hu internetes portál. A tavaly indított kezdeményezésre idén már 4500-an adták le szavazatukat, amely több, mint kétszerese a 2021-es friss felmérésnek, amikor 2000 szavazat érkezett be.

A járványhelyzet miatt a hazai dzsesszélet is nehéz helyzetbe jutott, az elmaradó élő koncertek helyett ugyanakkor előtérbe került a lemezkiadás és az internetes jelenlét. Az ilyen fajta szavazásnak nagy hagyományai vannak a műfajban: idén már 86. alkalommal rendezték meg az egyik legtekintélyesebb amerikai magazin, a Downbeat a kritikusok szavazását, és az olvasók is voksoltak” – mondta el Irk Réka, a MagyarJazz főszerkesztője.

A modern magyar jazzélet hajnalán nálunk is szavaztak már 1963-ban. A közel hatvan évvel ezelőtti szavazáson három olyan jazz-zenész neve is szerepel, akik idén is bekerültek a legjobbak közé. Akkor is helyezett volt Dudás Lajos mellett Szakcsi Lakatos Béla és Deseő Csaba.

A MagyarJazz.hu közönségszavazata alapján a győztes Lantos Zoltán jazz és worldmusic hegedűs, akivel arról is beszélgettünk, miért fontos egy ilyen típusú visszajelzés?

Műsor: Papageno
Adás: 2022.01.15.
Műsorvezető: Háver-Varga Mariann

Back To Top