RÁKÁSZ GERGELY KONCERTORGONISTA A PAPAGENO VENDÉGE

 

Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, mindezidáig (2020) több mint 1500 fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban.

 

Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc, és színészi játék segítségével hozza közel a klasszikus zenét és a hangszert a közönséghez. Egyedülálló „Bachalley” című projektjében, a világon először kapcsolta össze Bach fúgáit és a Street Dance-t.

VíziZene című produkciója a Dunán, a Rajnán és a Szajnán ad egyedülálló élményt, de koncertjeire nemcsak a szokatlan helyszín jellemző, hanem a zenetörténetből vett érdekes háttértörténetekkel is rabul ejti közönségét. Jótékonysági projektjein, közönségével együtt számos nemes célt támogat, melyek közül a legjelentősebb a Böjte Csaba testvér Tusnádi Gyermekotthonában élők jobb sorsa. Iskolaprogramja keretein belül több, mint 100 magyar iskolában szólaltak meg hangversenyei, közel 60 000 diák ismerkedett általa a klasszikus orgona zenével.

A 2018-ban indított alapítványa az anyaország határain túl élő magyar közösségeknek szervez koncerteket magyar művészek közreműködésével, minden koncertre egy-egy öltésként tekintve két elszakított nemzetrész között. Tíz szólóalbuma jelent meg. December 1-én új, országos turnéra indul, Beteljesült ünnep címmel. A december 26-ig, az ország számos városába eljutó látványkoncert, a megszokott különleges showelemeket vonultatja fel, az ünnep legszebb, legmeghatóbb zenei pillanatait megidézve az elmúlt korokból.

Rákász Gergelyt arról is kérdeztük a Papagenoban, hogy egy olyan méltóságteljes és komoly hangszer, mint az orgona, miért választ egy fiatal fiú és mi az, ami a látványkoncertek lényegét adja, valamint, a most induló ünnepi turné során, mely zeneszerzők muzsikája csendül majd fel?

Műsor: Papageno

Műsorvezető: H. Varga Mariann

Back To Top